Főoldal

 

 

 

 

 

Kedves Látogató!

Nagy szeretettel köszöntjük Önt Monostorapáti település honlapján!
A település a Veszprémet Tapolcával összekötő út mentén fekszik az Eger-patak völgyében, mely a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. Határai: északon az Agár - tető, dél - keleten a Boncsos, délen Sátormapuszta, nyugaton Hegyesd.
A falu fekvéséből adódóan szőlőtermeléssel, borászattal, erdőműveléssel, állattenyésztéssel és turizmussal foglalkozik.

Az ötvenes évektől szinte folyamatosan működnek színjátszó csoportok, néptánc együttesek, kórusok. Jelen vannak a hagyományőrző kulturális események is (szüreti felvonulás, farsangi mulatság, búcsú). A kulturális fejlődés azóta sem állt meg; bizonyítja ezt az is, hogy 1996-ban Monostorapáti is csatlakozott a Művészetek Völgye rendezvénysorozathoz, s immár ez az esemény is felzárkózik a falu hagyományos ünnepeinek sorába.

De Monostorapátit nemcsak a hagyományai és muzeális értékei teszik méltán egy kicsi gyöngyszemmé. A településen található nevezetességek mellett a határában alapított bencés kolostorhoz is szorosan kötődünk. Az apátságot, melynek ma már csak a romjai látszanak, Bánd fia, Atyusz - a honfoglaló Tas vezér leszármazottja - alapította 1117-ben. Az akkor még Almád nevet viselő település élete szorosan összenőtt a Szűz Mária és a Mindenszentek bencés apátság működésével, hisz Almád is a birtoka volt. Településünk alapítója az ótörök eredetű Atyusz nemzetség. E család tagja és településünk szülötte volt Petur bán is.

A hagyományaink és a látnivalóink maradandó élményt nyújtanak az idelátogatóknak. Nagyszerű dolog ezt az örökséget az embernek magába szívnia és továbbadnia. Fontos számunkra, hogy a honlap olvasói megismerjék a falunk szép természeti és lakókörnyezeti értékeit, Monostorapáti vendégszerető polgárait, azok életét.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, nagy szeretettel várjuk Önt községünkben a település valamennyi lakója nevében.

Takács Lászlóné
Hárshegyi József
körjegyző
polgármester

Országos 16. helyezet!


Mérgező élelmiszerek és veszélyes áruk!
Itt nézheti meg, mit NE vásároljon:
http://www.ketesaruk.hu portál


 

:: Elérhetőségek ::

E-mail:
mapatik@hu.inter.net

info@monostorapati.hu

:: Napi információk ::

 napja van.

Hőmérséklet

Forrás: www.idokep.hu

:: Hírek ::

[2012.05.09.]Apáti Krónika: Hirdetések: Monostormentési munkálatok [részletek..]


Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat, Nagymamákat és Dédnagymamákat anyák napja alkalmából.

[2012.05.06.] Apáti Krónika: Kultúra és Oktatás: Anyák napi gondolatok [részletek..]

[ 2012.04.24.] Apáti Krónika: Vegyes: Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért! [részletek..]

[ 2012.04.19.] MEGHIVÓ
Monostorapáti község Önkormányzata meghívja Önt és kedves családját "Tapolcai képek" c. fotókiállításra 2012. április 22-én (vasárnap) 11 órára a művelődési ház kiállítótermébe. [részletek..]

[ 2012.04.19.] MEGHIVÓ
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. április 24.-én (kedden ) 18 órai kezdettel rendes nyilvános ülést tart , melyre tisztelettel meghívom. [részletek..]

[ 2012.04.18.] A Diákönkormányzat jegyzőkönyve [részletek..]

[ 2012.04.05.] Apáti Krónika:Kultúra és Oktatás: Mozgalmas március [részletek..]

[ 2012.04.02.] A képgaléria bővült a Tüzike kiállítás fotóival [részletek..]

[ 2012.03.28.] Apáti Krónika: Ajánló: "TŰZIKÉK" Foltmozaik Műhely kiállítása [részletek..]

[ 2012.03.27.] A Diákönkormányzat jegyzőkönyve [részletek..]

[ 2012.03.26.] A képgaléria bővült a borverseny fotóival [részletek..]

[ 2012.03.19.] Apáti Krónika: Ajánló: Nyílt nap az
iskolába
n [részletek..]

[ 2012.03.15.] A képgaléria bővült a március 15-ei kiállítás
fotóval [részletek..]

[ 2012.03.15.] A képgaléria bővült a március 15-ei ünnepség
fotóival [részletek..]

[ 2012.03.08.] Apáti Krónika: Kultúra és Oktatás: Nőnapi
gondolatok
[részletek..]

[ 2012.03.03.] Apáti
Krónika: Kultúra és Oktatás: Tavaszt várva [részletek..]

[ 2012.02.29.] A Képgaléria bővült a Sün Balázs csoport farsangi képeivel [részletek..]

[ 2012.02.29.] A Képgaléria bővült a Törpike csoport farsangi képeivel [részletek..]

[2012.02.28.] Apáti Krónika: Ajánló: Húshagyó a Tilos rádióban [részletek..]

[ 2012.02.27.] A Diákönkormányzat jegyzőkönyve [részletek..]

[ 2012.02.26.] Apáti Krónika: Ajánló: Élő szentmise közvetítés [részletek..]

[ 2012.02.17.] Kultúrházak éjjel-nappal 2012 [részletek..]

[ 2012.02.17.] Monostormentési akció [részletek..]

[ 2012.02.17.] A képgaléria bővült a monostormentési akció képeivel [részletek..]

[ 2012.02.08.] Apáti Krónika: Ajánló: Alsó tagozatosaink a Tilos rádióban [részletek..]

[ 2012.02.08.] MEGHÍVÓ
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 13.-án (hétfőn ) 18 órai kezdettel rendes nyilvános ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
[részletek..]

[ 2012.02.06.] Apáti Krónika:Ajánló: Meghívó Meghívó a farsangi bálra [részletek..]

[ 2012.02.06.] Apáti Krónika:Ajánló: Meghívó az iskolai farsangra [részletek..]

[ 2012.02.03.] Apáti Krónika: Kultúra és Oktatás: Tájékoztató az iskola 2011/2012. tanév első félévéről [részletek..]

[ Hírek arhívuma ]