Civil szervezetek

 

 

Monostorapáti Vegyeskórus
Vezetője: Őri Sándor
/működik 1994-től/
e-mail cím: mapativk@gmail.com
www.iwiw.hu - Monostorapáti Vegyeskórus

Történetünk

Az idősek elmondása szerint Monostorapátiban kisebb szünetekkel mindig is működött valamilyen énekkar. Az 1930-as 1940-es évektől az iskola igazgatója, Pintér László volt a vezető, a kórust Ondró Imre és Varga Ernő kísérte tangóharmonikán.
Az újraszervezett énekkart 1988-ban Kiss Dávid vezényelte, majd tőle az általános iskola akkori igazgatónője, Kádár Zoltánné (Fenyvesi Mária) vette át a vezetést. Kisebb változások, mozgások voltak és vannak is különböző okok miatt a Monostorapáti Vegyeskórusban, melynek vezetője most Őri Sándor. Jelenleg a 25 tag között az óvodástól a nyugdíjasig minden korosztály képviselteti magát a helyiek közül. Bárkit szívesen látunk körünkben. Az éneklés senkinek sem főállás. Mindenkinek munkája van vagy tanul a kórus mellett. A mai világban csak az éneklésből megélni nagyon nehéz lenne, ám hobbi szinten megvalósítható.
Csak a próbáktól, fellépésektől még nem lennénk ilyen jó közösség, mint vagyunk. Kellettek hozzá a közös élmények, kóruson kívüli programok. Az örömteli és a sajnálatos eseményeknek is jelentős szerepe volt abban, hogy így összekovácsolódtunk.

Repertoárunk


Kezdetben kíséret nélkül énekeltünk, majd miután összeszoktunk, harmonikával és zongorával színesítettük előadásainkat. Mára már komoly felszerelésünk és hangtechnikánk van. Repertoárunk gyakorlatilag minden zenei műfajt magában foglal. Legyen az - a teljeség igénye nélkül - operett, opera, népdal, magyar nóta, rock vagy funky vonulat, idegen- latin, német, angol vagy magyar nyelvű.
Új műsor szerkesztésekor mindig valamilyen témát választunk ki (bor, szerelem, férfiak nők, stb.). Ebben az esetben teljesen mindegy a műfaj, a lényeg az, hogy a dalszövegek mondanivalója passzoljon egymáshoz és ahhoz, amit feldolgozunk. Példaként tudnám említeni a Bordal csokrunkat, ahol a népdalok mellett remekül elfér az operett, a magyar nóta, a musical és a klezmer ének. Egy operett előadásban pl. a refrének a dominánsak, és csak egy-kettő van verssel együtt.

Érdekességek rólunk

Ami érdekes és különleges bennünk: szinte egyedülálló módon a gregorián, latin, egyházi énekek, a népdalok és magyar nóták mellett kórusként operetteket is éneklünk. Minden baráti alapot és személyes érintettséget félretéve ezen még Csákányi Eszter színésznő is meglepődött, miután egy próbán élőben meghallgatott minket. Nem gondolta volna, hogy egy kórus ilyen színvonalon elő tudja adni az operetteket kórusként, és nem szólóban. Egyik fellépésünket követően Für Anikó színművésznő megdicsérte előadásunkat és kiemelte összetartásunkat is. A dicséretekkel Varga Zsuzsa énekesnő sem maradt el, miután meghallgatott minket.
Rengeteg helyi, környékbeli, országos és külföldi fellépéssel is büszkélkedhetünk. A Hunguest Hotel Pelion rendezvényein már többször is sikeresen felléptünk. Többször szerepeltünk élő adásban a Magyar Katolikus és Kossuth Rádióban, valamint felvételről a Duna Televízióban. A legnagyobb örömmel megyünk többek között Erdélybe és Németországba.