Apáti Krónika

[ 2009.06.01.] Apáti Krónika: Kalendárium

Szent Iván hava

Június az év hatodik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos. Nevét Junóról (római istennőről) kapta, aki Jupiter felesége volt. A 18. századi nyelvújítók szerint a június: termenes. A népi kalendárium Szent Iván havának nevezi.

Szentháromság napja: Pünkösd utáni vasárnap. Kultusza a barokk korban teljesedett ki. Számos szobrot állítottak tiszteletére, sok helyen pedig a templom búcsúnapja. Állítólagos székelyföldi nevén kicsipünkösd. A pápák sokáig vonakodtak, hogy külön ünneppel is megszenteljék, hiszen a hittitok magasztalása minden nap, minden istentiszteleten, minden imádságban előfordul. Hazánkban már Kálmán király elrendelte a Szentháromság ünnepének megülését. Nyugaton később terjed el, és csak 1334-ben válik egyetemesen kötelezővé.
A Szentháromság kultusza a Tridentinum nyomán bontakozó barokk vallásosságban új hangsúlyozáshoz jut. Ez az egyházművészetben és az egykorú városképen is visszatükröződik: a Szentháromság misztériuma, az istenség misztikus szintézise, teljessége megfelelt a barokk hierarchikus szellemének, summázó készségének.

Június 8. Medárd napja. Közismert időjárásjósló nap. A közhiedelem úgy tartja, hogy ha ezen a napon esik az eső, akkor negyven napig esni fog, ellenkező esetben pedig ugyanennyi ideig szárazság lesz.
A bukovinai magyarok szerint e napon kezdődött az özönvíz, és akkor is negyven napig esett. Néhol úgy tartják, hogy Medárd napján mindig vízbe fúl valaki, és ez áldozat a vizek királyának, ezért e napon nem szabad fürdeni, de a lovakat meg kell itatni, mert akkor nem
lesznek rühesek.
Ha Medárd napján süt a nap, akkor édes lesz a bor, ha esik, akkor savanyú. Baranya és a Mura-vidék szőlősgazdái szerint, ha Medárdkor esik, rossz szőlőtermésre lehet számítani, viszont bő lesz a szénatermés. Egyes csallóközi falvakban Medárdkor vetették a lent, hogy ne legyen gazos és szépen fejlődjön. Medárdkor van a szénakaszálás ideje.

Június 10. Margit napja. Vértanú Szent Margit ünnepe, a retek-, káposzta-, és lenvetés ideje. Medvesalján Retkes Margit néven emlegetik, mert ezen a napon vetik a retket, hogy jó gyenge maradjon. Csépán a tyúkültetésre alkalmas nap. A Hortobágy vidékén általában esős napnak tartják. Zentán a Margitot legyes Margitnak hívják. Ezen a napon nem szabad kinyitni az ablakot, mert akkor abban az évben sok lesz a légy. Magyarszentmihályi és monostori hiedelem szerint "Margit asszony a legyek királynéja és ezen a napon minden konyhába beereszt egy kötővel". Úgy védekeztek ellene, hogy mise idején a szántóföldről hozott földet szórták szét a házban.

Úrnapja: Az Oltáriszentség ünnepe, pünkösd utáni második csütörtök, körmenet. Az e napon tartott körmeneteknél ún. úrnapi sátrakat készítettek az oltárak fölé a falu különböző pontjain, újabban csak a templom körül. Az úrnapi sátrakat zöld gallyakkal, virágokkal díszítik. Az úrnapi sátrak díszítményeit, mint szentelt növényeket később mágikus célra használták – a földművelésben, állattartásban, sőt az ember- és állatgyógyításban. Általános vélekedés szerint az úrnapi gallyak a káposzta közé szúrva elűzik a bogarakat. Az úrnapi sátorból vitt faágat a kertben a vetemények közé szúrták, hogy megvédjék a növényeket a férgektől. Néhány helyen az úrnapi koszorút az istállóba tették, hogy az állatok egészségesek maradjanak. Úrnapi sással füstölték meg a rúgós tehenet. A baromfi, aprójószág gyógyítására is használták a sátorfüvet. A hiedelem szerint úrnapi kakukkfűvel kell a tejesköcsögöket kimosni, hogy el ne vigyék a tehén hasznát. A tehén tőgyét is megfüstölték a sátorfűvel. Az úrnapi sátorból hozott füvet a háztető alá vagy a gerendára tették, hogy a villám ne csapjon a házba.
Fontos szerepet tulajdonítottak az úrnapi növényeknek az embergyógyításban, rontás elhárításában is. Például az úrnapi kakukkfűből főztek teát köhögés ellen. Az úrnapi virág szirmából főzött teát torokgyulladás, kéz- és lábfájás, szemgyulladás ellen is hasznosnak tartották. Az úrnapi füveket a betegségek gyógyítására használták: "Ha a kisgyerek rontásban volt, akkor azt az úrnapi sást és pókhálót tették a parázsra és ezzel megfüstölték" Az úrnapi sátor virágaiból, leveleiből tettek a kisgyermek fürdővizébe.
Más jósló, varázsló hiedelmek is fűződtek az úrnaphoz. Az asszonyok azért őrizték az úrnapi sátrakat, nehogy a virágból más falubeli lányos anya elvigyen, mert elvinné a helybeli lányok szerencséjét, és a másik falu lányai mennének előbb férjhez. Úrnapja ünnep volt, amikor nem hajtották ki az állatokat, a mezőn sem lehetett dolgozni. A hiedelem szerint az úrnapkor sütött kenyér kővé válna.
Időjárásjóslás is fűződik úrnaphoz. A napos idő bő termést jelez, tiszta idő esetén pedig sok szénát reméltek.

Június 13. Páduai Szent Antal napja. A háziállatok patrónusa, az egyház legfőbb "alamizsnás" mestere. Kultuszát a ferencesek terjesztették el. Dologtiltó napnak tartották. A Remete Szent Antalhoz (jan. 17.) fűződő néphagyományokat sok helyen átruháztak Páduai Szent Antalra. Ezért igen sok, állattartással kapcsolatos hiedelem és szokás kapcsolódott ehhez a naphoz. Például a baranyai falvakban nem fogták be a jószágot. Gyergyócsomafalva székelyei láncon hajtották át a jószágot, miközben a gazda mondta: "Legyetek erősek, mint a vas, tartsatok össze, mint a lánc, s Páduai Szent Antal őrizzen meg a vadállatoktól!"
E naphoz kapcsolódott a Szent Antal tüze, az orbánc gyógyítása ráolvasással.
Példák vannak Baranya megyéből az e napi kultikus tűzgerjesztésre is. Ugyanakkor más adatok éppen a tűzgyújtás tilalmára vonatkoznak. Mura-vidéken a bőrgyulladás, orbánc elkerülésére tilos volt tüzet gyújtani.
Szent Antal napja Zentán férjjósló nap. Az egész nap kenyéren és vízen böjtölő lány éjfélkor átlépi az ágyat, gyertyát gyújt, tükröt tesz maga mellé és mondja:

Szent Antal kérlek,
Mutasd meg nékem,
A jövendőbelimet.
(Penavin)

Szent Antal napját különösen az asszonyok számára tartották dologtiltó napnak, nem volt szabad lisztbe nyúlni, mert kelések nőnek a kézen. Így tartották ezt Szeged környékén, Zentán, Topolyán, Csantavéren is.
Tápió mentén úgy vélik, hogy nagy esők jönnek, "Szent Antal elviszi a szénát!"

Június 24. Keresztelő Szent János napja vagy Szent Iván nap. A nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. A tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit az alapja a Szent Iván-napi tűzugrás szokásának is. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen, elősegíti a jó termést. A szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célzata is volt.
Adataink a magyar nyelvterület különböző pontjairól vannak, a hagyomány a magyar nyelvterület északi és déli peremvidékein maradt fenn legtovább. A szokásról a 15. század óta vannak írásos források, a szakirodalomban Róheim Géza és Marót Károly foglalkozott behatóan történeti és interetnikus összefüggéseivel. A helyi adatok szerint a tűzrevaló zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz és szemét is lehetett. A tűzrevalót egyes helyeken a lányok gyűjtötték, sőt a tüzet is ők gyújtották meg. Bocsárlapujtőn botra szúrt zsúpkévét vittek a lányok és azt gyújtották meg, Drégelypalánkon gallyakból, szalmából gyújtottak tüzet. Kolonban a lányok bögrében vitték a parazsat, a fát pedig az ölükben. A csallóközi leírások szerint a tűzrevaló összeszedése a legények feladata volt. Szent Iván estéjén kocsival mentek végig a falun Egyházgellén, minden házhoz bekiabáltak:

Rőzsét, rőzsét, adjanak rőzsét!
Ha nem adnak rőzsét, elvisszük a tőkét!
(Marczell)

A tüzet gyakran szabályos négyszög alakúra rakták. A tűz meggyújtásának szertartásos módjai voltak. A Csallóközben, Egyházgellén a máglyára tették az előző évi aratókoszorút, egy leány háromszor körüljárta, vízzel "megszentelte", majd egy legény háromszor körbefutotta égő fáklyával és azután gyújtotta meg. Nagybodakon szűzlánynak kellett "megszentelnie" a tüzet.
A tűz átugrására - a múlt század végi szegedi leírás szerint - tréfásan így biztatták a résztvevőket:

Ne félj, pajtás, ugord át,
nem süti meg a pofád!
(Kovács J.)

A tűz átugrása közben párosító-, kiházasító dalokat énekeltek. A szokás lényeges része a szerelemvarázslás. A Szent Iván-napi rítusénekekben több párosítószöveg is szerepel. Gyakran igen hosszúak ezek az énekek. Ismert az a szólásunk, "Hosszú, mint a szentiváni ének". Hosszú lehetett attól is, hogy a falu összes fiataljait összeénekelték.
A házasságjóslás, -varázslás ugyancsak a szentiváni szokás egyik eleme. Mihálygergén (Nógrád m.) a búzavirágból font koszorút, mellyel a tüzet átugrották, a legközelebb álló fűzfára sorba felhajigálták, és úgy tartották, akié fennakad, az még azon az őszön férjhez fog menni.
A Szent Iván-napi tűzgyújtásnak a házasságjósláson, - varázsláson kívül még számos indoka volt. Érdekes módon azonban az egymás melletti falvakban is különböző céllal gyújtották a tüzet. A Nyitra megyei Pogrányban többek között gazt égettek, azt tartva, hogy akkor tiszta lesz a gabona és jobb lesz a termés. Nagyhinden úgy vélték, nem veri el a határt a jég, amerre a tűz füstje száll. Tardoskedden a dögtől és a ködtől vélték így megóvni a határt. Az Ipoly menti falvakban, például Ipolyvecén a kenderföldek mellett gyújtották a tüzet, a tűz átugrálása előtt és után meghevertek a kenderföld szélén. Itt a kendertermékenység-varázslás volt a cél. Bocsárlapujtőn égő zsúpkévével szaladgáltak a lányok, miközben mondogatták: "Tüzes legyen hasznos legyen, hogy a liba ne dögöljön" (Manga).
A Baranya megyei Hörnyék községben a tűzgyújtással kapcsolatos mátkázó, barátságkötő szokás van. A mátkázás, komálás ideje elsősorban fehérvasárnap volt, és tojáscserével történt. "Szent János napján estefelé a falun kívül (berekben) kisebb-nagyobb (10–15 éves) fiúk rőzsét, ágotbogot hordanak nagy máglyába. Amikor sötétedni kezd, összejön a falu fiatalsága, a lányok kezében faágra kötözött meggybokréta (10–15 cm hosszú), tetejébe a kihegyezett fára alma van tűzve (Szent János alma). Ez a baba- vagy komafa. Gyülekezés után a máglyát meggyújtják s ennek fényénél két leány - jó barátnők - egymással szembe állva, a komafát kézben tartva mondják:

Mátka, mátka mátkázunk,
Míg élünk, míg halunk,
Mindig mátkák maradunk. (kétszer)
(Harmadszorra:)
Koma, koma, komázunk,
Míg élünk, míg halunk,
Mindig komák maradunk.

A babát kicserélik. A tűz leégése után a fiúk a tüzet ugrálják át, utána száraz fakéregből, leginkább meggyfából csávát, fáklyát gyújtanak a tűzben, azt hajtogatják fel-alá és szaladnak vele" (Berze Nagy).
A Szent Iván-napi tűznek egészségvarázsló szerepe is volt, közvetlenül a tűz átugrálása, valamint a felette füstölt különféle növények révén. Például Menyhén, Gímesen virágos bodzafaágat pároltak a tűzön, amit később daganatra tettek. Tardoskedden a tűzön megpörkölt vadbodzát az ágyba vitték a bolhák ellen. Vajkán vasfüvet, fodormentát, tisztesfüvet füstöltek, ebből főztek teát "mellfájás" ellen.
Medvesalján az idősebbek emlékeznek még a Szent Iván-napi tűzgyújtásra. Almágyon tűzugrálás közben ezt kiáltották: "Kezem lábam ki ne törjön, minden csontom összeforrják." Ugyancsak Almágyon a lányok, mielőtt kimentek volna a tűzhöz, a kenderföldön egy-egy szál kendert fűztek a hajukba, s a falun végigszaladgálva kiabálták:

Az én hajam olyan legyék,
Mint a csikó farka.
Még annál is hosszabb,
Mint a világ hossza.
Még annál is hosszabb,
Mint a Duna hossza.
(Kotics)

A tűzbe gyümölcsöt dobáltak. Ennek többnyire azt a magyarázatot adták, hogy akinek elhalt kisgyermeke van, így juttatja gyümölcshöz a túlvilágon, de más magyarázat szerint, aki a tűzbe aszalt körtét, almát vet, és ebből eszik, az nem betegszik meg. Az Ormánságban élt az a hiedelem, hogy amelyik anyának meghalt kisgyermeke van, Szent Iván-nap előtt nem szabad almát ennie, mert megeszi a mennyországban lévő gyermeke aranyalmáját. Topolyán a tűz parazsába tették az almát, azt tartották, hogy aki abból eszik, nem fog fájni a torka. Akinek meghalt a kisgyereke, az nem ehetett belőle, mert elenné a halott kisgyereke elől.
A Tápió menti falvakban emléke sem él a Szent Iván-napi tűzugrásnak. Azonban a Szent Iván-napi gyümölcsevéssel kapcsolatos tilalmakat itt is ismerik. Úgy hitték, hogy aki Szent Iván-nap előtt gyümölcsöt eszik, annak kiskorában meghal a gyermeke. Olyan asszonyok, akiknek meghalt a kisgyermekük, egyáltalán nem ettek ilyenkor cseresznyét. Ekkor érett az ún. szentiváni alma is. A század elején még szokás volt, hogy Szeged egyes városrészeiben gyerekek járták az utcát, így kiabálva: "Hintsék kendtök almát, ha nem: pedig hajmát!" A háziak a kerítésen át az ünnepre érő szentiványi almát, egyéb gyümölcsöt vagy aprópénzt szórtak. A szokás egyik magyarázata szerint, a kiszórt almával a család elhunyt gyermekeit vendégelik meg (Bálint S.). A hajdúdorogi, büdszentmihályi görög katolikusok János almáját osztják szét a gyerekek között.

Június 29. Péter-Pál napja. Szent Péter és Pál apostolok vértanúhalálának feltételezett napja. A magyar nyelvterületen általában úgy tartották, hogy a búza töve ezen a napon megszakad, kezdődhet az aratás. Sárkeresztesen kalendáriumi rigmussal biztatták egymást:

Elmúlott már Ézsaiás,
Vágd a búzát pőre gatyás!
(Gelencsér)

A Mura-vidéken ekkor kezdik aratni a rozsot. Topolyán kimentek megnézni a búzát, és egy-két kaszasuhintást tettek próbaképpen, mert ez a nap egyébként dologtiltó nap volt.
Szent Pétert a halászok patrónusaként tisztelték, s az egykori halászcéhek ilyenkor rendezték a gyűlésüket. Ekkor volt a legény- és mesteravatás. Dunaszekcsőn Péter-Pál előestéjén a halászok rúdra kötött ponttyal járták végig a falut és köszöntötték vásárlóikat, akik kaláccsal, borral vendégelték meg őket. Másnap a halászok rendeztek vendégséget halpaprikással, túrós csuszával.
Szent Péter a szegedi lakatoscéh védőszentje volt, mert kezében kulccsal szokták ábrázolni.
A Csallóközben Péter-Pál napjához fűződik az a hiedelem, hogy amelyik legény vagy lány elsőnek hallja meg a harangszót e napon, az év végéig megnősül vagy férjhez megy.
A Csallóközben a gyümölcsevési tilalom (mely másutt általában Szent Iván-naphoz kapcsolódott) Péter-Pál napjához kötődött. Az ünnepig nem volt szabad gyümölcsöt, főként cseresznyét enni, akinek a kisgyermeke meghalt, hogy az a túlvilágon kaphasson. Az ünnep után pedig az első szemet idegen gyereknek kellett adni, s csak azután ehetett az anya.
Monostorapátiban az aratás ideje alatt a kaszások és a marokszedők minden este más családnál vacsoráztak. Mindig egy-egy család látta vendégül az összes aratót. A vacsora után késő estig tartó nótázás volt, sőt a gyerekek táncoltak is, majd hajnalban folytatódott a munka. Általában az aratás kezdetén, Péter-Pál napján volt az aratóbál, de sokszor előfordult, hogy a munkák befejeztével is tartottak bált. Fiatal legények vitték a búzából és vadvirágokból font koszorút a bálba. Jó idő esetén a szüreti felvonuláshoz hasonló volt a menet település utcáin.