Apáti Krónika

[ 2009. 06.06.] A III. "Monostorapáti konferencia"

Még a kezdet kezdetén, 2005-ben dr. Blazovich László írta emlékeztető füzetünkbe, hogy "Historia est magistra vitae" - a történelem az élet tanítómestere. S valóban, rohanó világunkban szükségünk van arra, hogy megálljunk egy-egy pillanatra, és ráérősen visszatekintsünk a múltra, hogy tapasztalatot szerezzünk elődeink életéből és munkájából.
Kovacsics József professzor úr, aki több tudományág művelője is volt, hozta létre az Elpusztult és Pusztuló Magyar Falvak Egyesületét. Az ő megfogalmazásában jelent meg szintén a 2005-ös kiadványunkban a következő gondolat: "Nem versenyezni akarunk e tájon, hanem a lélek, a történelem mulandó világának azt az üzenetét szeretnénk életre kelteni, amely úgy szól, hogy az élettel be van kódolva a halál is, a földön és e tájon is csak vándorok vagyunk, és amikor az élet szépségeit ízlelgetjük, gondoljunk az e tájon élt őseinkre is, és tegyünk egy szál virágot e sírokra, egy kegyeletteljes kirándulást arra a tájra, amelyen a magyar történelem múltjának közel 900 esztendős emlékei figyelmeztetnek a tiszteletadásra."
A professzor úr azóta elhunyt. Róla és az általa képviselt dolgokról is megemlékezünk minden Pünkösd hétfőn az ünnepi szentmisében. Idén Illés Sándor atya a prédikációban nemcsak Kovacsics úr munkásságáról beszélt, hanem arról is, hogy milyen fontos a múlt ápolása, hiszen aki nem törődik a múltjával, annak nincsen se jelene, se jövője.
A szentmisét követően Hárshegyi József polgármester úr megnyitotta a konferenciát. Tóth Virág okleveles agrármérnök az Áldozati Borokról tartott érdekes előadást. Külön felhívta a figyelmet a Biblia és az áldozati bor összefüggésére, majd bemutatta vidékünk bortermelő hagyományait. Dr. Kovacsicsné Dr. Nagy Katalin professzor asszony Monostorapáti és környékének bűnözését ismertette a 2001-től 2007-ig feldolgozott statisztikai adatokkal. Monostorapátiban az ezer lakosra jutó bűncselekmények számában lényegesen jobb a helyzet, mint a Tapolcai kistérség átlagában. Nálunk a vagyon elleni bűncselekmények fordulnak elő nagyobb gyakorisággal, ezt követik a közlekedési bűncselekmények, ám az elmúlt évekhez képest javult a bűnügyi helyzet, tudtuk meg a professzorasszony előadásából. dr. Rompos Alida bírónő napjaink egyik legaktuálisabb és legérdekesebb témájáról, az off-shore cégekről tartott előadást. A "Paradicsomi állapotok", avagy az off-shore cégekről című anyagból kiderült, hogy miként is működnek ezek a legálisan bejegyzett cégek, milyen adókedvezményekben részesülnek, milyen előnyökkel jár az alapításuk, mely országok nyújtják a legkedvezőbb feltételeket, vagyis az "adóparadicsomot" . A bírónőtől Vigh Tamás okleveles bányamérnök, üzemvezető vette át szót, s prezentációjában bemutatta az úrkúti mangánérc-bányászat és a település kölcsönhatásait. Érdekes és hasznos információkhoz jutott a hallgatóság a bányászat fejlődéséről, helyzetéről, jövőjéről, hatásáról, előnyéről, hátrányáról, és végül Úrkút történetéről. Rompos Csilla Rita intézményi kommunikátor az önkormányzati kommunikációról és munkahelyi pletykáról power point-os bemutatót tartott. A téma mindnyájunkat érinti, hiszen születésünktől fogva tudunk kommunikálni. Az önkormányzatokkal, hivatalokkal életünk során mindig valamilyen kapcsolatba kerülünk. Fontos egy önkormányzat esetében a lakosság tájékoztatása, s az, hogy ennek milyen lehetőségei vannak. Manapság egyre jobban előtérbe kerül a pletyka, ami nem mindig "kellemes", ezért kordában kell tartani. Kiváló előadást hallhattunk Sójáné Dux Ágnes egyetemi adjunktustól a szakképzések alakulásáról. Az Árpád-kori kézművesektől eljutott oktatásunk a mai bolognai rendszerig. A szakmai képzésben az oktatás modul rendszerekből épül fel, mely könnyíti a rokon, illetve a távolabbi szakmák közötti átjárást. A követelmények kialakításában a szakmában dolgozó szakemberek vettek részt, és ők határozták meg a szakmai feladatokat, ismereteket és követelményeket.
A konferenciát a polgármester úr zárta le néhány összefoglaló gondolattal. Az ebédet majd a műemlékvédelmi sétát követően (Falumúzeum, templom) Almád romjainál volt a megemlékezés. Egyed Péterné kántorunk éneke után a Plébános úr folytatta a szentmisén elkezdett gondolatot. Egykoron őseink éltek ezen a részen, akik hívő emberek voltak, kolostort építettek és bencéseket hívtak ide. Az Atyusz nemzetség mindig is közel állt a hithez és a természethez. Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke beszédében kiemelte Almád és az Atyusz család jelentőségét, és szólt Veszprém megye 1000 évéről. A megemlékezést követően megkoszorúzták az obeliszket. A délután hátralevő része közös piknikezéssel telt a helyi nagycsaládos egyesülettel a Szent-kútnál.