Apáti Krónika

[ 2009. 07.01.] Kalendárium: Július

Szent Jakab hava

Július az év hetedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. A római naptárban ez az ötödik hónap volt, amely a március hónappal kezdődött, - ugyanis a január és február hónapokat csak később adták hozzá - ekkor még latinul Quintilisnek hívták ezt a hónapot majd később Julius Caesarról nevezték át júliusra. A 18. századi nyelvújítók szerint a július halászonos. A népi kalendárium Szent Jakab havának nevezi.

Július 2. Sarlós Boldogasszony napja. A római katolikus egyház emlékezik meg Szűz Máriának Keresztelő Szent János édesanyjánál tett látogatásáról. Viszonylag kései keletkezésű Mária-ünnep, a 14. században vált általánossá. Boldogasszony a várandós anyák, a szegények, a szükségben szenvedők és a halottak oltalmazója. Hazánkban az aratás kezdőnapjaként tartják számon.
A nap elnevezése utal az aratás egykori módjára, amikor még a nők arattak sarlóval. Tápén e hagyomány emlékére ezen a napon gyógyfüveket vágtak le sarlóval, amit azután megszenteltettek. Szokás volt az aratás szertartásos megkezdése is, hogy azután másnap ténylegesen hozzáfogjanak a munkához. Például Rábaközben elmentek a misére, az aratószerszámokat a templom falához támasztották. Ezután kimentek a földekre, a búzában vágtak egy rendet, majd hazamentek.
Elszórt adatok utalnak arra, hogy ezen a napon is tilos volt a kenyérsütés, például Doroszlón és Zagyvarékason.

Július 20. Illés napja. Évszázados megfigyelések szerint ezen a napon, illetve e nap táján gyakoriak a viharok. E napon munkatilalom volt, mert úgy gondolták, hogy aki ilyenkor a mezőn dolgozik, abba belecsaphat a villám, a termést pedig elveri a jég. A gazdálkodók féltek ettől a naptól, hogy a vihar szétveri vagy a villám felgyújtja az asztagot, a kazlakat. Volt olyan hiedelem is, hogy akin Margit vagy Illés napján varrt ruha van, abba belevág a villám.
A Gyimes-völgyi magyar elbeszélés szerint Illésnek nem szabad megtudnia, hogy mikor van a neve napja: "Örökké érdeklődött a többi szentektől Illés, hogy mondják meg, mikor lesz az ő nevenapja, hogy ő lőjön. De a többi szentek eltagadták, de azért méges ő tájékozódik, vaj előbb, vaj utóbb, de tennap eltalálta, mert jókat lőtt" (Bosnyák S.).
Vásárosmiskén azt mondják mennydörgéskor, hogy Illés abroncsolja a hordókat, Csíkdelnén úgy tartják, hogy ilyenkor Illés szekere zörög. Székelykevén úgy vélik, hogy az Illés-napi eső miatt lyukas mogyoró és dió terem. Július végének viharos időjárására utal az Újkígyóson és Doroszlón is emlegetett szólás: "Illés meg Jakab Annát kergeti" (Penavin).

Július 22. Mária Magdolna napja. Az evangéliumi történet szerint a bűnös életből megtért Mária Magdolna ünnepe. Dús hajával Krisztus lábát törölgette, ezért a szokás volt a kislányok hajából egy keveset levágni, hogy még hosszabbra nőjön. A bácskai Felsőszentivánban sütőlapátra ültetve vágtak le a hajból, amit titokban ástak el, nehogy rontani lehessen a hajszállal. Szeged vidékén nem tartották Mária Magdolna napját sütésre, mosásra alkalmasnak. Szajánban egyenesen tiltották e munkákat.
Időjárásjósló hiedelem kapcsolódik ehhez a naphoz: úgy hitték esnie kell az esőnek, mert Mária Magdolna siratja bűneit.

Július 25. Jakab napja. Szent Jakab az apostolok közül elsőként szenvedett vértanúhalált. Ő a búcsújárók, utasemberek, hajósok védőszentje. A néphagyomány szerint Jakab napra kellett learatni a zabot, mert ami kint marad az elvész. (Penavin)
A Jakab napi időből különböző módon jósoltak a várható téli időjárásra. A Jakab-napi északi szélből hideg telet jósoltak. Úgy vélték, hogy Jakab napján virágzik a hó, mert ha ilyenkor sok a felleg, akkor a télen sok hó lesz.
Úgy tartották, hogy a Jakab-napra kelt csirkék gyorsan nőnek. Ilyenkor szedik ki a fokhagymát.

Július 26. Anna napja. Szűz Mária édesanyjának ünnepe. Szent Anna a gazdasszonyok, bányászok, szabók valamint a járványos betegségben szenvedők, haldoklók egyik pártfogója. Különösen tisztelt védőszentje volt a katolikus asszonyoknak, főként a meddő és terhes és szülő nők fohászkodtak hozzá pártfogásért. Kultusza a középkorban a keddi naphoz kötődött. Több vidéken a meddő asszonyok a keddet megböjtölték. A Szent Annának szentelt kedd sok helyen évszázadok óta asszonyi dologtiltó napnak számított. Szent Annát Szeged környékén Kedd asszonya néven is emlegetik.
A hagyomány szerint a kender töve Anna napján szakad meg, ezért ilyenkor kezdték a kender nyűvését. Szép idő esetén e napon szedték az „annababot”. Medvesalján Anna-nap előtt egy héttel kell kiszedni a hagymát, mert akkor tovább eláll. A Drávaszögben is ekkor szedik ki a vöröshagymát. Doroszlón és Topolyán úgy vélik, hogy Anna a kötényében hordja a bogarakat, ilyenkor rajzanak a legyek, s ahol nyitva talál ablakot, ajtót, ott bedobja.
Anna kedvelt névünnep, melynek mulatsággal, bállal való megünneplésére ma is virágzó szokásként említhetjük a füredi Anna-bált.

Aratási szokások és hiedelmek

Július az aratás hónapja. A kenyérgabona betakarításának a sikerét számos hiedelemmel és szokással igyekeztek biztosítani, melyek gyakran vallásos jellegű szertartásokkal is összekapcsolódtak. A munkát fohászkodással, imádsággal, kalapemeléssel kezdték.
A Csallóközben ünnepélyes volt az aratás első napja. "Jézus segíts!" fohásszal indultak, megemelték a kalapjukat. A föld szélén letérdeltek, keresztet vetettek. Az eszközöket a templom falához tették, a pap megszentelte. Az Ipoly menti falvakban az új résztvevőket beavatták: az "újoncokat fenekükvel a földhöz verték", majd a marokszedők elkapták őket és "bekötötték marokba". Bükön pedig: „Úgy csináltuk, aki még nem vót aratni, akkor a kévét lefektették aztán a lányt ráverték, ott nyomdosták a legények” (Csáky) . Olyan szokás is volt, hogy a legények és lányok, akik először arattak, keresztapát, illetve keresztanyát választottak maguknak, például Fejér és Somogy megyei uradalmakban.
Elszórt adatok vannak arra vonatkozóan, hogy nagy jelentőséget tulajdonítottak az első kévének, az elsőnek learatott búzaszálaknak. Ebből a baromfinak adtak egészség- és termékenységvarázsló céllal. Betegségelhárító szerepe is volt. Sellyén az arató a derekára kötötte, hogy majd ne fájjon.
Az aratókat elsőként meglátogató gazdát vagy családtagját a learatott gabona szalmájával megkötözték, s csak akkor engedték szabadon, ha borral vagy pénzzel kiváltotta magát. Balonyban a gazda a kötözőknek pálinkát, a marokszedőknek fejkendőt adott. Még az 1950-es években, a termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban, ahol kaszával arattak, nem mulasztották el, hogy az elnököt vagy az igazgatót megkötözzék (Manga).
A legtöbb hagyomány az aratás végéhez kapcsolódott. Kis darabon talpon hagyták a gabonát, hogy a következő esztendőben is jó termés legyen. Gömörben úgy mondták, hogy ezt a madaraknak és a szegényeknek hagyják.
Az utolsó kévéhez is különféle hiedelmek, szokások kötődtek. Ebből készült az aratókoszorú. Aratókoszorút általában a földesúrnak készítettek, de az utolsó kalászokból kis csomót mindenki vitt haza, és az őszi vetőmag közé elegyítették különféle magyarázatokkal. Göcsejben az aratók egy kisebb kévét kötöttek, amit a házigazda áldomással váltott ki. A kévét másnap a tyúkoknak adta, hogy jól tojjanak. Kishartyánban az első kévét a pap számára vették le, a másodikat a gazdaasszony vitte haza. Ez került azután a karácsonyi asztal alá.
Az utolsó kalászokból készített aratókoszorú különféle formájú és nagyságú lehetett: csigaszerű, korona formájú, koszorú alakú. Kalotaszegen, mikor az utolsó tábla búzába ettek, elkezdték kötni a koszorút, melyet egész Kalotaszegen búzakoszorúnak neveztek. A legtöbb helyen harang alakú favázra erősítették a búzát. A koszorút a legszebb búzakalászokból fonták, gyakran mezei virágokkal és szalagokkal is díszítették.
A nagyobb uradalmakban az aratókoszorú vitele, átadása ünnepélyesen ment végbe. Múlt századi leírásban, egy meg nem nevezett alföldi helység aratóünnepéről olvashatjuk: "Erre megindul a nagy sereg tarkázva párosan, ének s néha zeneszóval mezőföldről, bemennek a faluba az uraság házához vagy gazdatisztje lakához, ott átnyújtják a kalászkoszorút, s jót kívánnak. Erre kezdődik a vacsora, ivás, táncz, mely néha estétől reggelig tart. Ha a gabona jól fizetett jódolga van az aratóknak, ha nem, akkor még koszorút sem kötnek" (Réső Ensel).
A Zsitva mellékéről szóló beszámoló részletében termékenységvarázsló vízzel való leöntésről is megemlékeznek: „Összeszedve a határ minden vadvirágát, azokból a gabonaszálakból koszorút kötnek, egy búza alapkörfonatra két jól föleresztett, s fönn egymást körösztbe metsző ívfonatot kötnek, ezen koronaalakú fejéket a hideg víztől legkevésbé iszonyodó férfi fejére teszik. A gazda házához érve nyakonöntik a koszorúvivőt: mi azt akarja jelenteni, hogy a búzának az esső ne hiányozzék” (Réső Ensel). Hasonló leírást olvashatunk a kalotaszegi falvakról, ahol a falubeliek a kapuk, kerítések mögött meghúzódva várták az aratók érkezését, mindenhonnan öntötték a vizet a koszorúvivőkre.
Ahol aratási ünnepélyt rendeztek, általános szokás szerint az aratók énekszóval érkeztek meg. Aratással, búzával kapcsolatos énekeket énekeltek. Kodály Zoltán jegyezte le Bádről:

Arass, rózsám, arass, megadom a garast.
Ha én meg nem adom, megadja galambom.
(Béd, Nyitra m.; MNT II. 298. sz.)

Az aratási munka befejezéséről is szólt ének a Nyitra megyei Kalász községben:

1. Elvégeztük, elvégeztük az aratást, az aratást.
2. Készítsd, gazda, készítsd, gazda, jó áldomást, jó áldomást.
3. A gazdasszony, a gazdasszony jó vacsorát, jó vacsorát. (MNT II. 310. sz.)

A Csallóközben az aratásról hazafelé menet énekelték:

Megérett a búzakalász, le kell azt már vágni,
Nem szabad a legénynek más faluba járni.
Nem is jártam, nem is fogok életembe soha,
Van énnekem a faluba kökényszemű barna. (Marczell)

A bényi és érsekvadkerti aratókoszorút vivő menetben férfi- és női alakot ábrázoló figurákat is vittek. Zsúpból készített, felöltöztetett bábok voltak ezek, melyek néhol a farsangi és a szüreti szokásokban is megjelennek.
A gazdát köszöntő rigmusok gyakran vőfélyversekre emlékeztető dagályos szövegek, de vannak köztük énekelt, népköltészeti jellegű változatok. Csilinyáradon a következő dallal adták át az aratókoszorút:

Gazd’uramnak tisztelettel jelencsük
az aratást ma délbe befejeztük.
Adja isten kövér legyen minden búzaszem,
Fehér lisztből omlós kalács, puha kenyér sülhessen.

Bodakon így szólt a nóta:

Soós György uram nagy uraság,
álgya meg a Szentháromság!
Álgya, álgya, meg is álgya.
A torkunkat is megszánnya.
(Marczell 1985)

Az aratókoszorút általában a mestergerendára akasztották, és vetéskor a koszorúból kimorzsolt szemeket keverték a vetőmag közé. A magának arató család nem rendezett különösebb ünnepséget. A módosabb gazda, aki részesaratókkal dolgozott, megvendégelte munkásait. Nagy aratóbálokat rendeztek az uradalmakban, különösen az 1901-es miniszteri felhívás után.
Az aratási munka végeztével a ma közösen gazdálkodó üzemek is rendeznek aratóünnepet, sőt aratókoszorút is készítenek, melyet az elnök vagy az igazgató irodájában helyeznek el.