Apáti
Krónika |
|
[
2009.09.30. ] "A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Monostorapáti Önkormányzata az
Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve
ezennel kiírja a 2010. évre
a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsőoktatási hallgatók számára
a 2009/2010. tanév második és a 2010/2011. tanév
első félévére vonatkozóan
A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó
lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű
felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik
a képzésre vonatkozó keretidőn belül, teljes
idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget
eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és
szakképzettséget eredményező mesterképzésben,
egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú
szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
Figyelem!
- Az 51/2007. (III.26.) Korm. rendelet a felsőoktatásban
részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk
fizetendő egyes térítésekről 1. § (2) bekezdése
értelmében nem részesülhetnek Bursa támogatásban
a katonai illetve rendvédelmi felsőoktatási intézmények
katonai illetve rendvédelmi képzésben részt vevő
hallgatói.
- A középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú
szakképzésben részt vevő tanulók nem jogosultak
a Bursa Hungarica ösztöndíjra.
- Doktori (PhD) képzésben résztvevők nem felelnek
meg a pályázati kiírás feltételeinek.
- Külföldi intézménnyel hallgatói jogviszonyban
állók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra.
Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2009. szeptemberében
tanulmányaik utolsó évét megkezdő hallgatók is.
Amennyiben az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya
2010. őszén már nem áll fenn, úgy a 2010/2011.
tanév első félévére eső ösztöndíj már nem kerül
folyósításra.
Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok
a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya
a felsőoktatási intézményben a pályázás időpontjában
szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele,
hogy a 2009/2010. tanév második félévére már beiratkozzon
a felsőoktatási intézménybe.
Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást
követő tanulmányi félév (2009/2010. tanév második,
illetve a 2010/2011. tanév első féléve).
Az ösztöndíj folyósításának kezdete legkorábban:
2010. március.
Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy a támogatott
pályázó hallgatói jogviszonya a 2009/2010. tanév
második félévében megfeleljen a pályázati kiírásnak.
Amennyiben a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya
nem felel meg a pályázati kiírásnak, a támogatott
az ösztöndíjra való jogosultságát elveszíti.
Az ösztöndíjat minden pályázati fordulóban újra
kell pályázni.
Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra,
amelyekben a pályázó beiratkozott hallgatója a
felsőoktatási intézménynek.
Azokban a hónapokban, amelyekben a hallgató hallgatói
jogviszonya szünetel, az ösztöndíj folyósítása
- a folyósítás véghatáridejének módosítása nélkül
- teljes egészében szünetel.
Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési
kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot
növelő jövedelemnek számít. (Az adóterhet nem viselő
járandóságokról lásd a személyi jövedelemadóról
szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 72. s) pontját).
A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz,
hogy a felsőoktatási intézmény hallgatói jogviszonyáról
az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő
Igazgatóságának, illetve a támogató önkormányzatnak
tájékoztatást nyújtson.
A pályázó pályázat benyújtásával hozzájárul ahhoz,
hogy a pályázati űrlapon rögzített személyes adatait
a pályázatot kiíró települési önkormányzat nyilvántartásba
vegye és azokat a megyei önkormányzat, és az Oktatási
és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága
részére – kizárólag az ösztöndíjpályázat lebonyolítása
és a támogatás jogosultság ellenőrzése céljából
– átadja illetőleg az ösztöndíj időtartama alatt
maga kezelje.
A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz,
hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő
Igazgatósága személyes adatait az ösztöndíjpályázat
lebonyolítása és a támogatás jogosultság ellenőrzése
céljából – az ösztöndíj időtartama alatt kezelje.
A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a
pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak
az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben
történő kezeléséhez és az ösztöndíjpályázat lebonyolítása
valamint a támogatási jogosultság ellenőrzése céljából
történő továbbításához.
A pályázatot az állandó lakóhely szerint illetékes
települési önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál
írásban, a hivatalban hozzáférhető pályázati űrlapon,
a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani.
A pályázat benyújtási határideje: 2009. október
30.
A pályázat kötelező mellékletei:
1. A felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti
Jogviszony-igazolás.
Amennyiben a pályázó egy időben több felsőoktatási
intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, pályázatában
csak azt a felsőoktatási intézményt kell megneveznie,
amellyel elsőként létesített hallgatói jogviszonyt.
A felsőoktatási intézmények szerződése alapján
folyó, közösen meghirdetett – egyik szakon nem
hitéleti, a másik szakon hitoktató, illetve hittanár
– két szakos képzés esetében a hallgató az állami
felsőoktatási intézményt köteles megnevezni.
2. Igazolás a pályázó és a vele egy háztartásban
élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről.
3. A szociális rászorultsága igazolására az alábbi
okiratok:
- Jövedelmi igazolás. Szociálisan rászorult akinek
a családjában az egy főre jutó jövedelem az öregségi
nyugdij legkisebb összegének 150 %-át nen haladja
meg. Jelenleg 42.750.-ft.
- Pályázat feltétele a pályázó legalább 5 éves
lakóhellyel rendelkezzen Monostorapátiban, pályázónak
és a vele együtt élő tartásra köteles hozzátartozónak
az önkormányzat fele nincs adótartozása.
- Beadott pályázatok elbírálásánaál prioritást
élves, ha a pályázó
- szülei /vagy egyikj szülője/ munkanélküli,
rokkant, vagy öröegségi nyugdíjas, illetve tartósan
beteg.
- a családjában legalább három eltartott szuemély
van
- valamelyik szülője egyedül neveli
- árva, félárva
- valamilyen betegségben szenved, vagy mozgáskorlátozott
- kollégiumi ellátásban nem részesül
- családban 2-3 gyermek tanul felsőoktatási intézményben.
A pályázati űrlap csak a fent meghatározott kötelező
mellékletekkel együttesen érvényes, valamely melléklet
hiányában a pályázat formai hibásnak minősül.
Egy háztartásban élők: a pályázó állandó lakcíme
szerinti lakásban életvitelszerűen együttlakó,
ott bejelentett vagy tartózkodási hellyel rendelkező
személyek.
Jövedelem:
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdés
a) pontja alapján az elismert költségekkel és
a befizetési kötelezettséggel csökkentett
- a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII.
törvény szerint meghatározott, belföldről vagy
külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték
(bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe
nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is,
- az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói
adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési
hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve
hozzájárulást kell fizetni.
Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról
szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett
tartásdíj. Ha a magánszemély az egyszerűsített
vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési
hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez,
a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról
szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő
igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel
40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből
származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál
(illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak
a folyósított támogatással növelt összegénél),
akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel,
továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel,
vagy a bevétel 85%-ának, illetőleg állattenyésztés
esetén 94%-ának megfelelő összeggel.
Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi
jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó,
a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési
hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás
és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék,
nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári
tagdíj és munkavállalói járulék.
Nem minősül jövedelemnek
1. a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti
segély, a lakásfenntartási támogatás, az adósságcsökkentési
támogatás,
2. a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a Gyvt.
20/A. §-a szerinti pénzbeli támogatás, a Gyvt.
20/B. §-ának (4)-(5) bekezdése szerinti pótlék,
a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és
külön ellátmány,
3. az anyasági támogatás,
4. a tizenharmadik havi nyugdíj és a szépkorúak
jubileumi juttatása,
5. a személyes gondoskodásért fizetendő személyi
térítési díj megállapítása kivételével a súlyos
mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési
kedvezményei, a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági
támogatás,
6. a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön
törvény alapján biztosított juttatás,
7. annak az alkalmi munkavállalói könyvvel történő
foglalkoztatásnak a havi ellenértéke, amely a teljes
munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló külön
jogszabály szerinti kötelező legkisebb munkabérének
(minimálbér) 50%-át nem haladja meg,
8. a házi segítségnyújtás keretében társadalmi
gondozásért kapott tiszteletdíj,
9. az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatás;
A települési önkormányzat 2009. november 23-ig
saját maga bírálja el a beérkezett pályázatokat:
- a települési önkormányzat a határidőn túl benyújtott,
vagy formailag nem megfelelő pályázatokat a bírálatból
kizárja;
- az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság
alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül
történik.
A pályázó az elbíráló szerv döntése ellen fellebbezéssel
nem élhet.
A települési önkormányzat döntéséről és annak indokáról
2009. december 4-ig írásban értesíti a pályázókat.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium
Támogatáskezelő Igazgatósága 2010. március 16-ig
írásban értesíti
a települési önkormányzat által támogatásban részesített
pályázókat a Bursa Hungarica ösztöndíj teljes összegéről
és az ösztöndíj-folyósítás módjáról. Az ösztöndíjban
részesülő hallgató köteles az ösztöndíj folyósításának
időszaka alatt minden, az ösztöndíj folyósítását
érintő változásról haladéktalanul (de legkésőbb
15 napon belül) írásban értesíteni a folyósító
felsőoktatási intézményt, és az OKM Támogatáskezelőt
(1244 Budapest, Pf. 920). Az értesítési kötelezettséget
a hallgató 5 munkanapon belül köteles teljesíteni
az alábbi adatok változásakor:
- tanulmányok halasztása;
- tanulmányok helyének megváltozása (az új felsőoktatási
intézmény, kar, szak, munkarend, finanszírozási
forma megadásával);
- tanulmányi státusz (munkarend, képzési forma)
változása;
- személyes adatainak (születési név, anyja neve,
állampolgársága, állandó lakásának és tartózkodási
helyének címe) változása.
Az ösztöndíjas 30 napon belül köteles a jogosulatlanul
felvett ösztöndíjat a folyósító felsőoktatási intézmény
részére visszafizetni.
A felsőoktatási hallgatók számára megítélt támogatást
az önkormányzat visszavonhatja, ha az ösztöndíjas
elköltözik a települési önkormányzat illetékességi
területéről. A települési önkormányzat ebben az
esetben határozatban rendelkezik a támogatás visszavonásáról.
A határozat csak a meghozatalát követő tanulmányi
félévtől ható hatállyal hozható meg.
Amennyiben megállapítást nyer, hogy a pályázó
a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat
szolgáltatta vagy a pályázati feltételeknek egyébként
nem felel meg, támogatásban nem részesülhet még
abban az esetben sem, ha az ösztöndíj elnyeréséről
szóló tájékoztatást már kézhez vette.
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati
Ösztöndíjrendszer jogszabályi hátteréül a felsőoktatásról
szóló 2005. évi CXXXIX. törvény valamint a felsőoktatásban
részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk
fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III.
26.) Korm. rendelet szolgál.
Monostorapáti, 2009. szeptember 29.
Takács Lászlóné
Körjegyző