Apáti Krónika

[ 2009.10.01. ] Kalendárium

Október
Mindszent hava

Október az év tizedik hónapja a Gergely-naptárban, nyolcadik a Juliánusz-naptárban A latin octo szóból származik, melynek jelentése nyolc – utalva arra hogy ez volt a nyolcadik hónap, amíg a január és február hónapokat később hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók szerint az október: mustonos. A népi kalendárium Mindszent havának nevezi.

Október 4. Assisi Szent Ferenc napja. 1181-ben született Assisiben. A ferences rend megalapítója, aki az evangéliumi szegénységet hirdette Ha ezen a napon ültettek kotlót, nyírfaágat tettek a fészekbe, hogy a csirkék el ne pusztuljanak. Úgy gondolták, a nyírfaág mindaddig, míg a csirkék ki nem kelnek, megvédi őket az ártó, gonosz hatalmaktól. Göcsejben a vetésre legalkalmasabb hétnek az úgynevezett ferenchetet tartották. Vásárosmiskén pedig ez a nap volt a szüret kezdete. Előtte kanászostorral durrogtattak a hegyen a gonosz, rossz szellemek elűzésére. A Mura-vidéki és szlavóniai földművesek a Ferenc-nap körüli hetet búzahétnek nevezik.

Október 15. Teréz napja. Szent Teréz a 16. században élt. Ez a nap sokfelé a szüret kezdete. Egerben Teréz-szedés a neve. A Bánságban és Bácskában asszonyi dologtiltó nap volt, amikor nem moshattak és kenyeret nem süthettek. Régebben Teréz napja nálunk is a szüret kezdetét jelentette.

Október 20. Vendel napja. A legenda szerint Szent Vendel a 7. században élt ír királyfi volt, remetéskedett, majd egy birtokoshoz szegődött, annak nyáját ellenőrizni. A jószágtartó gazdák és pásztorok védőszentjükként tisztelték. Szobrokat állítottak számára, melyeken pásztoröltözetben ábrázolják, lábánál kutyával és báránnyal. Ha állatvész ütött ki, azt mondták Vendel viszi az állatokat. Szent Vendelt elsősorban a Dunántúlon és a Jászságban tisztelték. E napon nem fogták be a jószágot és vásárra sem hajtották. (Szabadfalvi)
A Tápió vidékén az állattartó és juhtartó gazdák ünnepe volt Vendel-nap. Nagykátán a hagyomány szerint: "Vendelke a juhászok pártfogója, őrzi a határt." A falu szélén vagy a legelők közelében állították fel a szobrát. (Gulyás É.) Vendel a pásztorok ünnepe a Csallóközben is. Dudaszó mellett mulatoztak ezen a napon. A Hortobágy vidékén a pásztorcsaládokban gyakori volt a Vendel név.

Október 21. Orsolya napja. A hajdúböszörményi pásztorok úgy tartották, ha ilyenkor szép az idő, akkor az karácsonyig meg is marad. Szlavóniában Orsolya-napkor takarították be a káposztát. Orsolya időjárása a téli időjárás jelzője. Amilyen idő van ilyenkor, olyan lesz a tél. A Somló-vidéken Orsolya-nap volt a szüretkezdés hagyományos ideje.

Október 26. Dömötör napja. A keleti egyház kedvelt szentje, a 4. században a nagy keresztényüldözések idején vértanúhalállal halt meg. Az ország keleti felében ő volt a juhászok pártfogója. A Dömötör-napi hideg szelet a kemény tél előjelének tartják.
Az ország keleti felében elsősorban Dömötör volt a pásztorok patrónusa. Dömötör napját juhászújévnek is nevezték, mert sokfelé ezen a napon számoltak el a juhászok gazdáikkal, meghosszabbították vagy megszüntették a szolgálataikat. Egy vagy több napon át tartó mulatságokat rendeztek. Különösen nagy ünnepségek voltak Szegeden, ahol a belvárosi templom védszentjét is ünnepelték ezúttal. A juhászok a plébánia udvarán főzték a birkapaprikást, a juhásznék rétest és bélest tálaltak. (Bálint S.)
A Hortobágy környéki pásztoroknál az uradalmi pásztorok és a paraszti legelőtársaságok rendeztek Dömötör-napi mulatságokat. A juhászok elszámolását bezáró mulatságot nevezték juhászbálnak, juhásztornak, juhtornak, juhdérmációnak és dömötörözésnek is. Gyakran az egész hét ráment, amit dömötörhétnek mondtak. (Bálint S.)
A Vendel- és Dömötör-napi ünnepségek már a századfordulótól vesztettek jelentőségükből, s ezzel Szent Mihály-nap szerepe növekedett meg. Az elmúlt évtizedekben Kunmadarason és Hajdúszoboszlón Szent Dömötör napján állatvásárok voltak. (Barna)
Dömötör napjához is fűződik szólás: "Neki minden nap Dömötör napja vagyon", azaz bizonytalan a sorsa, de azt is jelenti, hogy részeg. "Dömötör juhászt táncoltat" - tartják Nádudvaron, azaz egyszerre utal a szólás a mulatságra és az esetleges hiány miatt „megtáncoltatott" juhászra. Zentán és környékén emlegetik a "Dömötör juhászt táncoltat" szólást azzal a magyarázattal, hogy ilyenkor már nem kedvez az időjárás a kinttartózkodásra. A Dömötör-napi hideg szelet a kemény tél előjelének tartják. (Penavin) Turán úgy hitték, hogy a Vasas Szent Péter napján kiűzött patkányok Dömötör napján hagyják el a házat.

Október 28. Simon - Júdás napja. Hegyalján ilyenkor kezdték a szüretet. A szüreti szokások a szőlőszedés utolsó napjához kapcsolódnak. Közvetlen a szüret után gyakori a szüreti felvonulás, majd az ezt követő bál. A szüret időpontja a 18-19. században valamilyen jeles naphoz kötődött. Horgoson, Zentán a juhászok elszámoltatásának napja volt.
Hegyaljai szüreti regula:

"Rég felírta Noé Tokaj hegyormára
Hegyaljai kapás várj Simon Judára."

Baranya falvaiban a hidegre utaló rigmusok:

"Eljön a Simon, Júdás
Dideregve fázik a gulyás.
vagy
Eljön a Simon, Júdás
Dideregve fázik a gatyás." (Penavin)

Szegedi változata:
"Mögérkezett Simon Júdás
Jaj mán néköd pőregatyás." (Bálint S.)

A szüret időpontja a 18–19. században hagyományosan meghatározott volt, valamilyen jeles naphoz kötődött Szent Mihálytól (szeptember 29.) Simon-Júdás (október 28.) napjáig. Az Alföld több vidékén Szent Mihály-napkor kezdték a szüretet. A Dunántúl nagy részén és Erdélyben Terézia (október 15.), a Balaton és Kőszeg vidékén Orsolya (október 21.), Tokaj-Hegyalján Simon-Júdás (okt. 28.) napján.
A kisebb szőlőkben ma is a család meghívott segítőkkel szüretel. A házigazda, a tulajdonos vendégül látja a szüretelőket étellel-itallal, a szőlőből, mustból kóstolót vihetnek haza. Nagyobb szabású mulatságokat, szüreti felvonulásokat hagyományosan a bortermő vidékeken rendeztek, az aratási szokásokhoz hasonlóan. A szüreti szokásokhoz hozzátartozik az evés-ivás, ének, tánc, szüreti felvonulások és bálok. Ezeknek formája, módja az elmúlt évszázadban tarka képet mutat. A szüreti felvonulásokat a századfordulón, akárcsak az aratásit, miniszteri rendelettel egységesítették és szabályozták, mintául véve a 18–19. századi uradalmi szőlőmunkások szokásait. A múlt században és előző századokban a szüret idejére a törvénykezést is beszüntették. A szokás ünnepi jellege erőteljesebben érvényesült, mint e században. A szüreti hangulatot érzékelteti a múlt századi szatmári leírás részlete: "Hangzik a nóta, dalok, lövöldözés, röppentyűk látszanak a légpályán, rajgók a föld színén, öröm és vígasság van mindenűtt, mint bortermő földekhez illik". (Réső Ensel)
A somlói leírás kicsit részletesebben írja le a szüretet, az elmaradhatatlan gonosz, rossz szellemeket elűző zajcsapásokkal: "A vinczellérek, mintha mozsarakat sütögetnének, úgy dongatják abroncsoló sulykaikkal a hordókat. A szedők pedig szüreti dalokat zengenek a

"Bort ittam és boros vagyok" s a
"Szedjük a csóka dinkát,
Azt a borbő kékkadarkát,
Hadd teljék a puttonyom,
Aki első végzi rendét,
És felönti telt edényét,
Azt…megcsókolom."

A csöbrösök illendően felpántlikázva, bodor pipafüst között czipelik a megtelt csöbröket. Itt amott szól a zene, közbe közbe durran a puska, száz meg száz torok kiáltásától kísérve". (Réső Ensel)
A hegyaljai szürettel kapcsolatos az alábbi részlet: "...nézzünk ide, hol most készítik épen a szőllőhegy birtokosának a koszorút nagy gazdag gerezdekből, van közte dinka és gahér, meg egy két mezei virág is. Mikor aztán elkészült, két fehérbe öltözött piros arczú leányka czifra rúdon vállára emeli, s úgy viszi, a czigányok és szedők csoportjától kísérve, végig az utczákon. Itt ott megállnak, hogy a körülöttük levő legénység megkínálhassa a tavaliból az elejökjötteket, s midőn hazaérnek, felfüggesztik ott valamelyik szobába a koszorút, s tiszteletére reggelig esznek, isznak és tánczolnak". (Réső Ensel)
A cserháti szüret leírásának részletében pedig ezt olvashatjuk: "nálunk a szüret bevégeztével, tarka barka néptömeg közepén, az úgynevezett vinczellér áll czifra kalapban, jobb karján különbféle szőlőből ügyesen összefont koszorú függ, bal kezében szőlővel kirakott botot tart, és a csapat kíséretében népdalokat hangoztatva, egész méltósággal indul le a hegyről a borház felé, melyben már harsog a zene, melyben nagy mulatság van készülőben, a borház előtt megáll a csapat, a vinczellér leemeli a kalapját rövid üdvözlő beszéd után, a koszorút a háziasszonynak, a botot pedig a háziúrnak nyújtja át, s ezen eredeti szokásos jelenet után, a tömeg pompás vacsorába s mulatságba részesül; előállnak a szögverők, húzzák keservesen, a szüretelők pedig rakják a csárdást egész reggelig". (Réső Ensel)
Az e századi szüreti szokások leírásánál feltűnő, hogy ez alkalomra tisztségviselő szereplőket választanak, és a felvonulásokban a farsangihoz hasonló maszkos alakok tűnnek fel. Topolyán a nagybirtokon a cselédek szüreteltek, kiskertekben a család. Ez utóbbiaknál citerára, tamburára mulattak.
Mikor a szüret befejeződött, megtartották a szüreti bálokat. Külön az iparosok, a gazdalegények, a szegények. Szüreti felvonulást is rendeztek, választottak bírót, bírónét a legügyesebb csőszlányok, csőszlegények közül. A bíró kíséretéhez tartozott két pandúr, két kisbíró és két cigány. Az utóbbi kettő feladata volt, hogy cigánynak öltözve mókázzanak. A bíró és bíróné kocsiját a két pandúr kísérte lovon, mögöttük lányok ültek a kocsiban, virágkoszorúval díszített kosarakkal. A legények a lányok mellett lovagoltak. A szőlőben leszedtek annyi szőlőt, amennyi a bálterem díszítésére kellett. Nagy fürtöt készítettek, amit a fő helyre tettek. Ezt az éjszaka folyamán ellophatták, vagy a végén kisorsolták. A csőszlegények és -lányok feladata volt, hogy vigyázzanak a szőlőlopásra. A nagygazdák, iparosok szüreti bálján a húszas évektől stilizált „magyar ruhában” jelentek meg a lányok. Csőszbált Topolyán 1948-ban tartottak utoljára (Borus).
Szüreti bálokat Kalotaszegen csak az alszegi falvakban tartottak. Október 6–20. között rendezték ezeket. A falvakban egy napon tűzték ki a szüret idejét. A szőlőbe az asszonyok ennivalót vittek. A zenészek végiglátogatták a szüretelő családokat. A legények a zenészekkel előbb hazaindultak a táncterembe, ahová csak azok a lányok mehettek, akiket a legények elhívtak. Reggelig mulattak. A második világháború óta a családok nem szüretelnek egyszerre, így a bált a szüret után két-három héttel tartják. Egy-egy család vállalja fel a rendezését, a gazdát bálkirálynak nevezik. Ketesden szőlővel díszítik fel a termet, a közepébe pedig nagy szőlőkoszorút függesztenek. Akinek sikerül szőlőt lopnia a koszorúból, bírságot fizet. Magyar ruhás csőszlányok és legények vigyáznak a szőlőkoszorúra. (Vasas–Salamon)
Turán szüretkor birkát vágtak, gulyást készítettek belőle. Este tánc is volt. Maskarákba öltöztek: csendőrnek, koldusnak, pásztornak. Bekiabáltak: "Be engedtek-e vagy nem? Meg akartok halni vagy nem?" A válasz az volt: "Ha jók vagytok begyühettek, ha rosszak vagytok, mehettek tovább!" Ezután beléptek, vacsoráztak, ettek, mustot ittak és részt vettek a táncban. (Schram)
A Tokaj-Hegyalján megrendezett szüreti mulatságok ma is élnek, idegenforgalmi látványosságok. A felvonulás élén két leány halad, köztük egy legény, aki a kapáscímert viszi. Mögöttük megy a két sáfár, utánuk pedig két legény a baksus figuráját viszi. A baksus hordón keresztbe tett lábbal ülő figura, lopótökkel és pohárral. Őket követik a szőlőkoszorút vivő lányok, szekéren, vontatón. Leányok, legények, gyerekek kereplővel zajonganak. A felvonulás résztvevői között maszkos alakok is vannak. Például nőnek öltözött férfi, aki a nézők karjára rafiát köt, s akinek megváltásul fizetni kell. A felvonuláshoz tartozott a kádártánc. A baksus figurája megfigyelhető Mádon, Olaszliszkán is. A menetben található még keréken forgó bábu, táncos kerék. A keréken forgó pár figurája helyenként megtalálható a farsangi, sőt az aratási felvonulásokban. A bodnártánc Erdőbényén és Mádon volt ismert. Nemzetiszínű szalagokba csavart abronccsal táncoltak a férfiak. Ujváry Zoltán megállapította, hogy a tokaj-hegyaljai bodnártánc, baksus figurája és a keréken forgó bábuk német eredetűek, melyek azonban néhány emberöltő alatt a tokaj-hegyaljai szüreti felvonulás kedvelt hagyományává lettek. (Ujváry).
A két világháború között nemcsak a bortermő vidékeken rendeztek szüreti felvonulásokat, bálokat. Például a Bódva vidékén a felvonulás főszereplői a csőszgazda, csőszgazdáné, bíró, bíróné, a kisbíró, kisbíróné, csőszfiúk, csőszlányok voltak. A magyaros ruhába öltözött lányok és legények ökrös szekereken vonultak végig a falun. A tánchelyiségbe felakasztott szőlőfürtöket a csőszgazda és csőszgazdáné őrizte, és aki lopni próbált, azt tréfásan megbüntették. A mulatságot reggelig tartó tánc fejezte be. Hasonló jellegű felvonulás volt Hajdúböszörményben, melyen lovas legények és különféle maskarások is részt vettek. Tiszafüreden a menet élén ugyancsak lovas legények haladtak, utánuk a bíró, bíróné, a kisbíró dobbal, majd a szüretelő lányok és legények, azután a cigányzenészek. Leghátul a jelmezesek kiabáltak: a fakanalat áruló szlovák: "Fakanalat, fakanalat!", a drótostót: "Drótozni, drótozni!", a toll- és rongykereskedő: "Csontot, rongyot, ruhadarabot!". (Ujváry)

A kukoricafosztás őszi társas munka. A kukoricafosztó elnevezései a magyar nyelvterületen változatosak. Nevezték tengerihántónak, a nyelvterület keleti részén máléfejtőnek, a székelyeknél bontónak. A résztvevőket általában meghívták, de például a Bácskában a kapura tűzött zöld gally jelezte, hogy abban a házban kukoricafosztás lesz.
A baracskai kukoricafosztásról így ír a múlt századi szokásgyűjtemény: "Szt. Mihály után, hogy a kukoriczát hazahordják a gazdák, fosztásra a falu legényeit és leányait meg szokták hívni, mert áldott a sok kéz. Este a tehetősb gazdák zenét is fogadnak, s a gyülekezők e mellett végezik a munkát, a nők a fosztással vesződnek, a férfiak pedig a java kukoriczát szépen összefonják minden alakba, s ha egy-egy nagyobb fonást elvégeznek, tánczra kerekednek. Munka után enni, inni s némelyek kukoricza részt is kapnak. Hol zene nincs, ott énekszóval ülik meg ezt a napot". (Réső Ensel)
A szatmári kukoricafosztás rövid leírásában utalás történik az ekkor is szokásos maszkos játékra: „Nevetséges bohóckodás adja magát elő a –máléhántás- idején, midőn a házba gyűlt tömeg közé egypár bukfencz vettetik; kik suskával bő öltönyeiket roppant vastagságúra tömték, s mázos arczokkal amazok rettegő hüledezésére előgurulnak”. (Réső Ensel)
Századfordulói adat szerint: "Szokásos Szegeden az udvarok közepére garmadába hordott kukoricát muzsika- vagy cimbalomszó mellett fosztani, a mint itt a kukoricahántást nevezik. Alkonyatkor felhangzik a muzsika vagy cimbalomszó, egyik-másik udvaron s a csapatostól jövő lányok, legények letelepszenek a garmada köré s elkezdenek víg nótázás közben fosztani. Egy-egy rakás megfosztása után táncraperdülnek, majd fosztanak tovább. Közben-közben főtt vagy sült kukoricát, olykor jó zsíros pogácsát meg borral tele kulacsot hordanak szét köztük. Ha sok a kukoricafosztó a víg muzsikaszó mellett hamarabb készen vannak a nagy garmada megfosztásával, aztán

Uccu rajta uccu cu!
Félre gondok, félre bú!

felhangzik a táncszó és táncolnak hajnal hasadtáig". (Kovács J.)

Századunkban is még sokáig dívott a kukoricafosztás. A Bódva vidékén hívás nélkül mentek, ha meghallották, hogy valahol kukoricafosztás van. Nóta és tréfálkozás mellett dolgoztak. A háziaktól főtt kukoricát kaptak, és üszögös kukoricával kenegették tréfából egymást.
Kalotaszegen a máléhántást októberben kezdték. A század elején még elevenen élt a mesélés, különösen Ketesden. A legények üszkös kukoricával bekocsmolták, becsumázták, beüszkölték a lányokat. Aki piros kukoricacsövet talált, mehetett lefeküdni. Inaktelkén azt játszották, hogy a kukoricahajat egymás fejére tették:

"A pap házán gólyafészek
minden ember látja,
csak a vak nem látja,
az is kukucskálja!" (Vasas–Salamon)

Ilyenkor mindenki a fejéhez kapott, hogy nem az ő fején van-e. A háziasszony szilvát, almát, diót, főtt kukoricát, sült tököt adott a segítőknek. Munkaserkentő játék volt a faluhántás: minden egyes kukoricacsőnél sorban kikiáltották a falu lakóit. Ha hiányos szemű kukoricát találtak: „anyósodnak annyi foga legyen” – kiáltották. (Vasas–Salamon)
A kalotaszegi Nyárszón főleg a legények mentek a lányos házakhoz megkérdezni, hogy „kell-e hántó?” A kukoricát a szoba tükör felé eső részében fejtették. Főtt csöves kukoricával és mézes kukoricával kínálták a segítőket. A lányok arcát a legények tréfából itt is üszkös kukoricával kenegették. A tengeri héjában meghengergették egymást a lányok, a piros csöveket pedig elkapkodták a legények, s azt csókkal kellett kiváltani. Turán a kukoricafosztóba rokonokat, jó barátokat hívtak meg. Jó időben az udvaron, esőben a konyhában, fészerben fosztottak. Szilvával, süteménnyel, itallal kínálták a segítőket. Énekeltek, beszélgettek.
A nagykőrösi tanyavilágban a két világháború között, kismértékben még utána is a fiatalok egyik legfontosabb szórakozási alkalma volt a kukoricafosztás. Nagylányok és legények mehettek oda. A jó énekest felültették a rakás tetejére, neki nem kellett egész este dolgozni. A fosztásért a háziaktól vacsorát, kalácsot, szőlőt, főtt kukoricát kaptak. Fosztásdíjba csinálták a butykost: 12–13 vagy dupla mennyiségű kukoricából a csöveket a hajánál fogva összefonták demizson alakúra, amelyet odahaza megőriztek, s végül a tyúkokkal etették meg. Ilyeneket ma is készítenek fosztások, kukoricatörés alkalmával. Bükön a szomszédok, környékbeliek, tízen-tizenöten összejöttek. "Ott aztán vót cirkusz, mikor találtak egy-egy üszkös kukoricát, az jó fekete, avva jó kikenték a lányokat. Úgy kikenték sokszor, hogy ölig vót kimosdani". (Tátrai Zs.)
Kukoricafosztás alkalmával játszott dramatikus játék az iklányberényi tinóvásár-jelenet. Egy legény fejmagasságban botot tartott, arra cserépfazekat vagy edényt tettek, a játékost pokróccal letakarták. A kukoricafosztóban eladásra kínálták. A jelenlévők alkudoztak az állatra, de nem tudtak megegyezni. Végül a "gazda" fejbe ütötte a jószágát, az elesett, majd azután felkelt és mentek tovább a másik helyre. (Ujváry)
Nádudvaron csürhét jártak. Egy legény alakította a kondást, a többiek alkalmas pillanatban megrohanták a kukoricát. A lányok csövekkel dobálták a maskurásokat, akik arra törekedtek, hogy a kukoricahéjon meghempergethessék, megölelhessék a lányokat.
Ujváry Zoltán bőven szól az alakoskodó, maskarás játékokról, melyeknek egyik alkalma lehetett a kukoricafosztás is. (Ujváry)
Nálunk a kukoricafosztás a családi házaknál zajlott. A fosztás alatt nótáztak és a háziak kukoricából készült ételeket és bort szolgáltak fel a fosztóknak. Sokszor táncolás lett a fosztás vége. Ilyenkor a nótázás mellett régi történeteket is elmeséltek egymásnak, megbeszélték azt is, hogy kivel mi történt.