Apáti Krónika

[ 2009.10.26. ] Axel Munthe: San Michele regénye

Nagyapám rajongott a könyvekért. Ráadásul kifinomult ízléssel a klasszikusokat gyűjtötte, de nem csupán azért, hogy könyvespolca egy-egy teljes sorozattal büszkélkedjen. Maradéktalanul végig is olvasta mindegyiket, és idősebb korában sem mondott le erről a szenvedélyéről. Jó alapot adott a társalgásunk alapjának a kérdés, hogy: "Papa, mit olvasol éppen?" Persze elsősorban a halhatatlan magyar szerzők érdekelték leginkább, Jókait többször felfedezte magának. Én azonban sznobságomban Jókairól mindent tudni véltem, ezért ilyenkor gyakran áttereltem a szót a régi katonatörténeteire, de egy alkalommal skandináv szerzőt fedeztem fel az asztalán. Ez volt Axel Munthe: San Michele regénye című műve. Papa rögtön el is mesélt belőle egy rövid epizódot, s én azonnal szavát vettem, hogy ha végez, kölcsönadja a kétkötetes művet.
A történet valós élményeken alapul. Axel Munthe egy svéd orvos volt, aki egy olasz szigeten, Anacapriban telepedik le, Tiberius császár palotájának romjain épít magának házat. Az olvasó az ő történeteit követheti nyomon, mégpedig az időrendet igencsak hanyagul kezelve, de épp ettől rendkívül izgalmasan. Olyan, mintha az idős orvos békésen anekdotázva egyenesen nekünk mesélne. Lelkes Skandinávia-rajongóként az olaszországi letelepedést árulásnak tartom ugyan, de az orvos annyira tele van az emberek, állatok iránti megértéssel, annyira tisztában van saját gyarlóságaival, hogy mindenképpen rokonszenves, szerethető alak.
A kedvenc epizódom azonban egyértelműen a lappföldi látogatásról szóló rész. Egy alkalommal dr. Munthének sürgős kikapcsolódásra van szüksége, ezért határozza el, hogy arra a helyre utazik, ahol úgy érzi, feltöltődet. Ez pedig természetesen Svédország, s azon belül Lappföld. Ebben a fejezetben rögtön megértjük, hogy miért álmodozunk gyermekként tudat alatt északról, s néha még felnőve is. Megkapó a természettel való szoros együttélés, a varázslatok s az, hogy a kimondott szónak súlya van. Találkozhatunk egy olyan medvével, aki nem támad asszonyokra. Sokat megtudhatunk egy felesleges kis szerkezetről, amiben egy lapp manó az idő szívét hallja ketyegni.
Na, most csaltam. A könyv nem csupán ezt a mesét tartalmazza. Akkor miről szól? Néha kisszerűségről, naivságról, ugyanakkor fejlődésről, empátiáról, egyszóval rólunk, emberekről.

Németh Nóra