Apáti Krónika


[ 2010.02.01.] Február

A horoszkóp csillagjegyei közül az alábbiak esnek február hónapba: Vízöntő (január 20.–február 18.) és Halak (február 19.–március 20.). A februári égbolton a Nap az állatöv csillagképei közül áthalad a Bakon és a Vízöntőn. Szabályos években a február a hét ugyanazon napjával kezdődik, mint az adott év márciusa és novembere. Szökőévekben a február a hét ugyanazon napjával kezdődik, mint az augusztus. Februárban tartják négyévenként a téli olimpiai játékokat. A január és a február volt az utolsó két hónap, amit hozzáadtak a római naptárhoz, mivel az ókori rómaiaknál ez a téli időszak eredetileg nem kapott hónapot. Február a nevét Februusról, a megtisztulás római istenéről kapta, illetve a hozzá kapcsolódó Februa ünnepről, amely február 15-én zajlott. Hagyományosan februárra esik a farsang időszakán belül a legtöbb bál, mulatság, lakoma.

Február 1. Ignác, Kincső, Brigitta napja
1709. Megmentették Alexander Selkirk, azaz Robinson Crusoe-t.
1827. Megszületett Alphonse de Rothschild francia bankár.
1878. Megszületett Hajós Alfréd úszó, az első magyar olimpiai bajnok.
1895. Meghalt Lázár Jakab erdész. Ő írta Erdészeti kézikönyv címmel az első, magyar nyelven megjelent erdészeti szakkönyvet.
1902. Betiltotta Tzu-hsi kínai császárnő a női lábak deformálását.
1946. A nemzetgyűlés elfogadta Magyarország új államformáját kinyilvánító 1946. I. törvénycikket, amely szerint Magyarország köztársaság és Tildy Zoltán választják meg a köztársasági elnöknek
1965. Megszületett Brandon Lee színész (Leszámolás Kis-Tokióban, A holló).
1966. Meghalt Buster Keaton (Joseph Francis) amerikai színész, komikus, a némafilmek sztárja.
2000. A Tisza élővilágának emléknapja.
2003. Lezuhant a Columbia űrrepülőgép, a fedélzetés utazó mind a hét űrhajós életét vesztette.

Február 2. Karolina, Aida, Gergely, Johanna, Áron, Mária, Brúnó napja
1536. A spanyol Pedro de Mendoza megalapította Buenos Aires városát Argentínában.
1857. Máramarosszigeten megszületett Hollósy Simon festőművész, a nagybányai művésztelep vezető mestere. Legismertebb képe a Tengerihántás.
1871. Meghalt Báró Eötvös József író, költő, akadémikus (A falu jegyzője).
1882. Megszületett James Joyce ír költő, író, akinek leghíresebb műve az Ulysses.
1920. Meghalt Szinyei Merse Pál festőművész
1943. Sztálingrádnál a német erők második csoportja is letette a fegyvert. A sztálingrádi csata döntő jelentőségű szovjet győzelemmel ért véget.
1970. Meghalt Lord Bertrand (Arthur William) Russell angol filozófus, matematikus, közéleti személyiség.
1996. 83 éves korában meghalt Gene Kelly táncos, színész, koreográfus (Ének az esőben).

Február 3. Balázs, Oszkár napja
1116. Székesfehérváron meghalt Könyves Kálmán magyar király, aki 1095-től uralkodott nagybátyja, I. (Szent) László halála után. Királyságuk alatt fejeződött be a korai magyar államszervezet kiépítése.
1200. Balázsolás A torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölik, hogy ezzel a fájdalmat, betegséget okozó gonoszt elűzzék.
1468. Meghalt Johannnes Gutenberg (eredeti nevén Glensfleisch), német nyomdász, a mozgatható, kirakható betűkkel történő könyvnyomtatás feltalálója.
1488. Partra szállt Bartholomeo Diaz, portugál felfedező a Jóreménység-fokán, ő az első ismert európai aki eljutott az afrikai kontinens ilyen távoli szegletébe.
1757. Megszületett Kitaibel Pál természettudós, egyetemi tanár, a Kárpát-medence "tudományos felfedezője".
1815. Elkezdte működését a világ első sajtgyára Svájcban.
1821. Megszületett Elizabeth Blackwell amerikai orvosnő, szerző aki a világ első orvosnője volt.
1881. Makón megszületett Galamb József gépészmérnök, a Ford Motor Company főmérnöke, a T-Model megalkotója.
1930. Megszületett Csoóri Sándor Kossuth-díjas, József Attila-díjas, Herder-díjas költő, író, esszéista.
1966. A Luna-9 szovjet űrszonda sikeresen landolt a Hold felszínén, és képeket sugározott a "Viharok tengeréről".

Február 4. Ráhel, Csenge, Jára, Jarmila, Johanna, Andrea, Veronika, Janka, Róbert, András, Gabriella, Gilbert napja
856. Meghalt Hrabanus Maurus mainzi érsek, polihisztor, a IX. század egyik legnagyobb tudósa.
1926. Dorogon megszületett Grosics Gyula labdarúgó, edző, a legendás Aranycsapat tagja.
1938. A hadsereg élére lépett Hitler, és megalakította a Wehrmacht Oberkommandót
1946. Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után a miniszteri feladatok ellátásával Nagy Ferencet bízta meg, aki tisztségét 1947.05.30-ig töltötte be.
1947. Megszületett Máté Péter énekes, zeneszerző.
1948. Megszületett Alice Cooper amerikai rocker
1957. Először adtak el táskaírógépet
1991. Megalakult a Magyar Írókamara
2000. A rák világnapja

Február 5. Ágota, Ingrid, Kolos, Albin napja
1626. Párizsban megszületett Marie Marquise de Sévigne (leánykori nevén: de Rabutin-Chantal) francia írónő, aki kereken 1500 levelet írt leányának, amelyben XIV. Lajos korának társadalmi életét mutatta be.
1788. Megszületett Kisfaludy Károly dráma- és elbeszélésíró, költő, szerkesztő, festő (A Tatárok magyarországon).
1840. Megszületett John Boyd Dunlop skót állatorvos, a légtömlős gumiabroncs feltalálója.
1852. Szentpétervárott megnyitották a Leo von Klenze német építész tervei alapján készült Ermitázst.
1860. Megszületett Kner Izidor nyomdász, könyvkiadó, a művészi könytervezés és könyvnyomtatás úttörője.
1897. Marcel Proust és Jean Lorrain párbajt vívott, mert Proustot homoszexualitással vádolták meg
1937. Charlie Chaplin bemutatta első hangosfilmjét, a "Modern idők"-et.
1939. Megszületett Jane Bryant Quinn amerikai újságírónő, aki a "Newsweek" pénzügyi, üzleti rovatvezetője, az "Everyone's Money Book" írója.
1958. Meghalt Berki Lili drámai színésznő, a magyar némafilmek egyik ünnepelt színésznője, Gózon Gyula felesége.
1971. Gorkijban (ma Nyizsnyij Novgorod, Oroszország) 78 éves korában meghalt Rákosi Mátyás (eredeti nevén: Rosenfeld), a "bölcs vezér", aki 1952-53-ban - pártfőtitkársága mellett - a minisztertanács elnöke volt.

Február 6. Dóra, Dorottya, Titusz, Dorina, Réka, Gara, Tódor, Amand napja
1564. Megszületett Christopher Marlowe angol drámaíró (Dr Faustus)
1804. A pennsylvaniai Northumberlandben 70 éves korában meghalt Joseph Priestly angol természetbúvár, filozófus és teológus, aki felfedezte az ammóniát, a szénmonoxidot és az oxigént.
1891. A Dalton fivérek elkövették első vonatrarablásukat. Feltartóztatták A Santa Fe Guthrie-Wichita Expresszt tartóztatták fel, 1,500 dollárt zsákmányoltak.
1917. Budapesten megszületett Gábor Zsazsa (eredeti nevén: Gábor Sári) magyar származású amerikai színésznő, a Zsazsa Ltd. kozmetikai cég vezetője, aki szellemes előadásmódjáról, számos házasságáról és filmjéről híres, többek között: a "Moulin Rouge", "Az első számú közellenség".
1922. Pápává választották Achille Ratti bíborost, XI. Pius néven
1932. Megrendezték az első kutyaszánhúzó-versenyt.
1948. Sikeresen repült az első rádió irányítású repülőgép.
1971. Először ütöttek el golflabdát a Holdon. Az ütést Alan Shepard végezte.

Február 7. Rómeó, Tódor, Richárd napja
1812. Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).
1834. Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.
1920. Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.
1933. Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.
1979. Meghalt Josef Mengele német orvos, antropológus, aki a II. világháborúban emberek ezrein kísérletezett.
1990. Meghalt Karády Katalin színésznő.

Február 8. Aranka, János, Jeromos, Salamon
1587. Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1727. Megszületett Jean André Deluc francia fizikus, geológus. Ő fedezte fel 1772-ben a víz sűrűségének maximumát, és annak hőmérsékletét 41 Fahrenheit-fokban határozta meg.
1828. Megszületett Jules Gabriel Verne fran­cia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1931. Megszületett James Dean amerikai színész.
1934. Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus
1954. Londonban meghalt Jendrassik György gépészmérnök, feltaláló, a magyar gázturbina úttörője.
1957. Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.

Február 9. Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián, Marián, Szabin napja
1775. Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1940. Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1944. Megszületett Alice Walker amerikai szerző, akinek "Kedves Jóisten" című Pulitzer-díjas regénye szolgált Steven Spielberg "Bíborszín" című filmje forgatókönyvének alapjául.
1962. Megszületett Kesjár Csaba autóversenyző
1971. Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979. Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

Február 10. Elvira, Pál, Ella, Vilmos napja
1763. A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.
1850. Modestóban megszületett Mark Andrew Spitz amerikai úszó, aki 1972-ben a müncheni olimpia legkiemelkedőbb sportolójaként hét aranyérmet szerzett.
1853. Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel
1863. Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket
1898. Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).
1933. New Yorkban a Postal Telegram Co. bemutatta az első éneklő táviratot.
1919. Megszületett Komlós Juci színésznő a Szomszédok sorozat Lenke nénije.

Február 11. Bertold, Marietta, Adolf, Paszkál, Dezső, Mária, Elek, Teodóra napja
1650. Stockholmban meghalt René Descartes francia racionalista filozófus és matematikus, "a modern filozófia atyja". Filozófiájának alaptétele: "Cogito ergo sum.", azaz "Gondolkodom, tehát vagyok."
1847. Megszületett Thomas Alva Edison amerikai feltaláló, aki több mint 1000 szabadalmat nyújtott be, a villanykörtétől a gramofonig.
1898. Budapesten megszületett Szilárd Leó atomfizikus, az atomreaktor és a nukleáris láncreakció elméletének megalkotója.
1929. Aláírták a lateráni egyezményt, amely biztosította a Vatikán szuverenitását.
1934. Megszületett Mary Quant divattervező, a miniszoknya megalkotója.
1945. A Churchill, Roosevelt és Sztálin aláírták a jaltai egyezményt. Ez volt a második nagy konferencia a II. világháború után.
1978. Visszakerült Magyarországra a Szent Korona.
1993. Betegek világnapja

Február 12. Lívia, Lídia, Lilla, Reginald napja
1804. Meghalt Immanuel Kant német filozófus, akinek legismertebb munkája 1781-ben jelent meg "A tiszta ész kritikája" címmel, mely a filozófia klasszikus alkotása.
1809. Megszületett Charles Robert Darwin angol természettudós, aki megalkotta a természetes kiválasztódás elméletét.
1884. Megszületett Alice Roosevelt Longworth amerikai szerző, társasági hölgy, az egykori amerikai elnök, Theodore Roosevelt leánya, aki gúnyos megjegyzéseiről volt híres, például: "Ha semmi jót nem tud mondani másokról, jöjjön, telepedjen ide mellém".
1887. Szabadkán megszületett Csáth Géza (eredeti nevén: Brenner József) író, zenekritikus, orvos (Trepov a boncolóasztalon).

Február 13. Ella, Linda, Gergely, Katalin, Leila, Maura, Benignusz, Levente napja
1141. Meghalt II. (Vak) Béla magyar király, akit 1115-ben - Könyves Kálmán király parancsára - apjával együtt vakítottak meg, hogy uralkodásra alkalmatlanná tegyék.
1466. Meghalt Donatello firenzei szobrász, a quattrocento kiemelkedő művésze. Legismertebb művei a Dávid szobor és Gattamelata lovas szobra.
1542. VIII. Henrik kivégeztette ötödik feleségét, Catherine Howardot nem bizonyítható házasságtörésért.
1603. Párizsban meghalt François Viéte francia matematikus, aki bevezette a tizedes törtek használatát és az algebrai jelölésmódot.
1832. Londonban először jelent meg kolerafertőzés.
1894. Auguste és Louis Lumiére szabadalmaztata a kinematográfot, amely forradalmasította a mozgófényképezés megteremtésére irányuló kísérleteket.
1932. Budapesten megszületett Grétsy László nyelvész, a nyelvtudományok kandidátusa.
1948. Megalapították a Kossuth-díjat.
1962. Első alkalommal adták át a szép magyar beszéd jutalmazására Péchy Blanka által alapított Kazinczy-díjat.

Február 14. Bálint, Valentin, Konrád, Metód, Jozefa napja
270. Valentin püspök halálának évfordulója. A szerelmesek, a jóbarátok és mindazok ünnepe, akik szeretik egymást.
1368. Nürnbergben megszületett Zsigmond magyar király (egyidejűleg német és cseh király, német-római császár), akinek uralkodása legvégén tört ki a Budai Nagy Antal vezette parasztfelkelés.
1779. A helybeliekkel történt öszetűzése során meghalt James Cook kapitány, skót felfedező Hawaii-on. Ő volt az első európai aki áthajózott a Déli-sarkkörön.
1807. Pozsonyban megszületett Batthyány Lajos gróf, Magyarország első miniszterelnöke.
1838. Megszületett Margaret Knight amerikai feltalálónő, akit a női Thomas Edison-ként is emlegetnek.
1932. Megszületett Csermák József olimpiai bajnok atléta, aki 45 alkalommal szerepelt a magyar atlétaválogatottban.
1989. Működni kezdett az első műholdas telefon szolgáltatás.
1924. Thomas Watson megalapította az IBM Corporation-t.
1990. A Voyager 1 űrszonda fényképet készített az egész naprendszerről.

Február 15. Kolos, Georgina, Alfréd, Györgyi, Fausztina napja
399. Halálra ítélték Szókratész filozófust.
1564. Megszületett Galileo Galilei olasz csillagász, távcső első értő felhasználója.
1768. Először készítettek és reklámoztak mustárt.
1812. Megszületett az amerikai Charles Lewis Tiffany, a gyémántok királya, a Tiffany ékszerészet megalapítója.
1820. Megszületett Susan B. Anthony amerikai társadalomújító, szüfrazset, aki a nők jogainak pártfogója, és a "National American Woman Suffrage Association" társalapítója volt 1869-ben.
1833. Kassán megtartották Katona József "Bánk bán" című drámájának ősbemutatóját.
1855. Meghalt Vajda Julianna (Lilla), Csokonai Vitéz Mihály múzsája.
1873. Megszületett Láng Gusztáv gépészmérnök, ipari vezető, aki Láng-gyár vezérigazgatója volt 1911-től az 1948 márciusi államosításig.
1882. Először szállítottak fagyasztott húst. A rakomány Új Zélandról tartott Angliába.
Meghalt Csajághy Laura, Vörösmarty Mihály felesége. A költő hozzá írta A merengőhöz című és sok más szép költeményét.
1893. Puskás Tivadar találmányának köszönhetően Budapesten beindult a vezetékes rádió őse, a Telefonhírmondó-szolgálat.
1931. Bemutatták az első Drakula filmet.
1950. Bemutatták Walt Disney Hamupipőkéjét.

Február 16. Julianna, Lilla, Fülöp, Illés, Dániel, Sámuel, Filippa napja
1141. Még gyermekként királlyá koronázták II. Gézát apja, II. (Vak) Béla magyar király halála után.
1600. Haladó nézetei miatt Rómában, a Campo dei Fiorin felállított máglyán elégették a korszak legnagyobb filozófusát Giordano Brunot (eredeti nevén: Filippo Bruno).
1659. A legrégebbi ismert csekk erre a napra van dátumozva. 400 angol fontról állították ki, ma is megtekinthető a Westminster Apátságban.
1740. Megszületett Giambattista Bodoni nyomdász és betűmetsző, a klasszicizmus legnagyobb nyomdásza, a világ talán leghíresebb betűmetszője.
1863. Megszületett Jablonowski József rovartani kutató. Megszervezte Magyarországon a mezőgazdasági kártevő rovarok elleni korszerű védekezést.
1918. Budapesten 68 éves korában meghalt gróf Khuen-Héderváry Károly, aki közel 20 évig horvát-szlavón-dalmát bán volt, majd kétszer is betöltötte Magyarország miniszterelnöki tisztségét.
1937. Wallace H. Carothers szabadalmaztatta a nylont.
1939. Imrédy bukása után gróf Teleki Pál másodszor alakított kormányt
1945. Meghalt Ditrói Mór színész és színigazgató, a Vígszínház első igazgatója.
1959. Megszületett John (Patrick) McEnroe teniszcsillag.
1977. Meghalt Péter Rózsa Kossuth- és állami díjas matematikus. Ő alkalmazta a rekurzív függvényeket számítógépre. Nemzetközileg is elismert matematikus volt. Népszerű könyve a Játék a végtelennel.

Február 17. Donát, Alex, Emőd, Elek, Egyed, Brúnó, Lukács napja
1673. Párizsban a "Képzelt beteg" egyik előadása közben holtan esett össze a színpadon Moliere (eredeti nevén: Jean-Baptiste Poquelin) vígjátékíró és színész, a klasszikus francia színjátszás megteremtője (Tartuffe, A fösvény).
1871. Ferenc József osztrák császár és magyar király Deák Ferenc javaslatára Gr. Andrássy Gyulát nevezte ki Magyarország miniszterelnöknekévé, mely tisztséget 1871. november 14-ig töltötte be.
1904. A milánói Scalában bemutatták Giacomo Puccini Pillangókisasszony című háromfelvonásos operáját.
1908. 79 évesen meghalt Geronimo az Apacsok vezére.
1924. Johnny Weissmüller megdöntötte a 100 yardos gyorsúszás rekordját 52.4 másodperces eredménnyel. Később ő játszotta Tarzant néhány Tarzan filmben.
1933. Először jelent meg a "Newsweek" magazin.
1959. Felbocsátották az első meteorológiai műholdat, ami 9,8 kg-ot nyomott.

Február 18. Bernadett, Simon, Leó, Konrád, Simeon napja
1535. Meghalt Agrippa von Nettesheim (eredeti neve: Heinrich Cornelis) német természetfilozófus és okkultista.
1546. 62 éves korában szülővárosában, Eislebenben meghalt Luther Márton német teológus, a reformáció elindítója.
1564. Rómában 89 éves korában meghalt Michelangelo Buonarroti olasz szobrász, festő, építész és költő, aki az érett reneszánsz mestere és a barokk művészet atyja volt.
1703. Nikomédiában (Törökország), száműzetésben meghalt Zrínyi Ilona, aki előbb I. Rákóczi Ferenc, majd Thököly Imre felesége, II. Rákóczi Ferenc édesanyja.
1825. Komáromban megszületett Jókai Mór író, mesemondó, újságíró, szerkesztő (Névtelen vár, A lőcsei fehér asszony).
1898. Megszületett Enzo Ferrari olasz autókonstruktőr, sportautógyáros (Ferrari).
1963. Kármán Tódor, az első helikopter megalkotója a Fehér Ház rózsakertjében átvette Kennedy elnöktől a National Medal of Science kitüntetést. Ezt az elismerést Kármán kapta meg a világon elsőként.

Február 19. Zsuzsanna, Buda, Konrád, Eliza napja
1473. Megszületett Nikolausz Kopernikusz lengyel csillagász, a heliocentrikus világkép megalkotója.
1803. Megszületett Győrött Hieronymi Ottó Ferenc mérnök, az első magyar vasútvonal tervezője.
1819. Meghalt Péchy Mihály építész (debreceni református Nagytemplom és a Református Kollégium).
1879. Thomas A. Edison amerikai feltaláló megkapta a szabadalmi védelmet, a fonográf (hangíró) nevű készülekre.
1957. Bécsben megszületett Falco (eredeti nevén: Johannes Hölzl) osztrák punk- és rockénekes, basszusgitáros, zeneszerző és szövegíró. Legismertebb számai: Rock Me Amadeus, Jeannie
1974. Először tartották meg az American Music Award díjkiosztót.
1985. Elkezdték forgalmazni a Cherry Coke terméket.

Február 20. Aladár, Álmos, Leona, Paula, Elemér, Leó, Paulina, Amadil, Amáta napja
1790. Meghalt II. József, a kalapos király. Ezt a melléknevet azért kapta, mert 10 éves uralkodása alatt nem koronázták meg a magyar koronával, Ő mint a Német-Római Birodalom császára uralkodott Magyarországon.
1811. Életbe lépett Magyarországon a devalvációs rendelet, melynek értelmében a papírpénzt értékének egyötödére cserélték, míg a réz hatkrajcárosokat kivonták a forgalomból.
1844. Megszületett Munkácsy (eredeti nevén: Lieb) Mihály festőművész, a magyarországi realizmus egyik legkiemelkedőbb egyénisége (Ecce homo, Krisztus Pilátus előtt, Golgota).
1886. Megszületett Kun Béla politikus, aki 1919-ben a Tanácsköztársaság idején a kommün tényleges vezetője, bár hivatalosan kül- és hadügyi népbiztos volt.
1907. Meghalt Henri Moissan francia Nobel-díjas vegyész, az elemi fluor előállítója.
1911. Megszületett Énekes István olimpiai bajnok ökölvívó, aki 29 alkalommal volt tagja a magyar ökölvívó-válogatottnak.
1912. Megszületett Pierre Boulle francia író. Legsikeresebb műveit, a Híd a Kwai folyón és A majmok bolygója című regényeket meg is filmesítették.
1944. Először jelent meg a Batman és Robin képregényként.
1952. Egy család öt gyermeke született ezen a napon: az első 1952-ben, a második 1953-ban, a harmadik 1956-ban, a negyedik 1961-ben, az ötödik pedig 1966-ban.
1962. Az első amerikai űrhajós, John Glenn földkörüli pályán keringett a Föld körül.

Február 21. Eleonóra, Leona, Bódog, Leonóra, György, Péter, Germán napja
1440. Kottaner Jánosné ellopta a Szent Koronát a visegrádi várból Erzsébet királyné megbízásából.
1893. Megszületett Honthy Hanna színésznő, énekesnő
1916. Megkezdődött a verduni csata. A december közepéig tartó összecsapások közel 1 millió áldozatot követelnek.
1917. Meghalt Lázár L. Pál, gépészmérnök, egyetemi tanár, aki meghonosította a mezőgazdasági géptant mint tantárgyat, és elsőként tanította a műegyetemen.
1933. Megszületett Nagy Imre olimpiai bajnok öttusázó, vívó
1989. Meghalt Márai Sándor író, költő, újságíró (Egy polgár vallomásai).
1999. Nemzetközi Anyanyelvi Nap
Meghalt Gertrude Belle Elion, Nobel-díjas biokémikus, több életmentő gyógyszer felfedezője.

Február 22. Gerzson, Pál, Tas, Péter, Margit napja
1440. Komáromban megszületett V. (Utószülött) László magyar király, aki lefejeztette Hunyadi Lászlót, Nándorfehérvár főkapitányát.
1512. Sevillában meghalt Amerigo Vespucci híres itáliai hajós és felfedező, aki spanyol és portugál uralkodók szolgálatában számos felfedezőutat tett a dél- és közép-amerikai kontinensre. 1507-ben német térképészek Vespucci keresztneve után nevezték el az Újvilágot „Ameriká”-nak.
1535. Megszületett Bornemissza Péter költő, egyházi és drámaíró, evangélikus prédikátor, aki Balassi Bálint nevelője volt.
1797. Meghalt Karl Friedrich Hieronimus, azaz Münchhausen báró, katona, akinek neve ma az abszurd, hihetetlen történeteket juttatja eszünkbe.
1810. Zelazowa-Wolában megszületett Frédéric Francois Chopin lengyel zeneszerző és zongoraművész, akinek zongorára komponált műveiben (zongoraversenyek, prelűdök) a lengyel népzene motívumai bukkannak elő.
1915. Korlátlan tengeralattjáró-háborút hirdetett Németország.
1945. Meghalt Schenk Jakab zoológus, ornitológus. 1908-ban ő vezette be a költöző madarak gyűrűzését.
1990. Az áldozatok napja

Február 23. Alfréd, Ottó, Lázár, Péter, Alfréda napja
1440. Kolozsváron megszületett Mátyás magyar király (1458-1490).
1685. Megszületett Georg Friedrich Händel német-angol zeneszerző. Nagy sikerű szerzeményei oratóriumai (Messiás; Izrael Egyiptomban; Salamon), operái (Imeneo; Agrippina; Julius Ceasar) és szvitjei (Vízizene).
1744. Megszületett Mayer Amschel Rotschild bankár, a világhírű Rothschild üzleti dinasztia megalapítója.
1787. Megszületett Emma Hart Willard amerikai oktató, aki úttörő munkát végzett a nők felsőoktatásában, 1821-ben megalapította a "Troy Female Seminary"-t, amelyből az "Emma Willard School" lett.
1821. Rómában 25 éves korában meghalt John Keats angol romantikus költő, akinek fő művei: "Endymion", "Izabella vagy a bazsalikomcserép", "Hyperion", "A Szent Ágnes-este", "Lamia".
1828. Meghalt Fazekas Mihály író, költő, botanikus, a Lúdas Matyi írója, a debreceni Füvészkert tervezője.
1850. Megszületett César Ritz, "a királyok szállodása és a szállodások királya".
1883. Megszületett Victor Fleming a többszörös Oscar-díjas filmrendező, az Óz a csodák csodája és az Elfújta a szél rendezője
1938. Prágában megszületett Jiri Menzel Oscar-díjas cseh rendező, színész, a csehszlovák új hullám egyik alkotója (Sörgyári capriccio).
1944. Meghalt Leo Hendrik Baekeland, a Velox fotópapír és a bakelit feltalálója.
1997. Skóciában tudósok bejelentették, hogy sikeresen klónoztak kifejlett emlősállatot. Létrehoztak egy bárányt, amelyet "Dolly"-nak neveztek el.
2000. Carlos Santana amerikai rockgitáros, zeneszerző, énekes nyolc Grammy-díjat nyert, ezzel elérte Michael Jackson 1983-as rekordját.

Február 24. Mátyás, János, Hedvig napja
1386. Visegrádon 32 éves korában meghalt II. Károly (Kis Károly) magyar király, aki ellen merényletet követtek el. Súlyos sérüléseket szenvedett, majd megmérgezték vagy - más források szerint - megfojtották.
1557. Bécsben megszületett II. Mátyás magyar király (I. Mátyás néven német-római császár és cseh király), aki igyekezett megszilárdítani birodalma külső és belső helyzetét mind a törökkel, mind a Bethlen Gáborral megkötött békével.
1786. Megszületett Wilhelm Grimm német irodalomtörténész, nyelvész, a Grimm-mesék egyik szerzője.
1836. Meghalt Berzsenyi Dániel költő, táblabíró, "a niklai remete" (A közelítő tél, Horatiushoz).
1850. Megszületett Jászai Mari színésznő.
1899. Megszületett Erich Kästner, német költő, regényíró, az Emil és a detektívek, Két Lotti szerzője.
1938. Elkészült az első műszálas sörtéjű fogkefe. Ez volt az első alkalom, hogy nylonfonalat hétköznapi célokra használtak.
Február 25. Géza, Vanda, Cézár napja
50. Claudius császár megalapította Köln városát.
1643. Willem Kiefft, Új-Hollandia főkormányzója beleegyezésével a telepesek lemészárolták a békés algonkin indiánokat.
1723. Londonban 90 éves korában meghalt Christopher Wren angol építész, matematikus és csillagász, aki Londont újjáépítette az 1666. évi tűzvész után. Fő műve: a londoni Szent Pál-katedrális.
1836. Samuel Colt szabadalmaztatta a róla elnevezett Colt 45 nevű pisztolyt.
1841. Megszületett Pierre Auguste Renoir impresszionista festő.
1983. Meghalt Tennessee Williams amerikai író, költő. Világhírű drámái: A vágy villamosa; a Macska a forró bádogtetőn; Az ifjúság szép madara és a Múlt nyáron hirtelen.
2001. A kommunizmus áldozatainak emléknapja

Február 26. Edina, Géza, Sándor, Viktor, Győző, Nesztor napja
1802. Megszületett Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró, korának legtermékenyebb szerzője, az európai romantika egyik vezéregyénisége. (Nyomorultak).
1808. Megszületett Boka Károly cigányzenész, aki a szabadságharc idején Kossuth Lajosnak is kedvenc muzsikusa volt.
1829. Megszületett Levi Strauss a világ egyik legismertebb ruhadarabjának, a farmernek a feltalálója.
1846. Megszületett Buffalo Bill (eredeti nevén William F. Cody) amerikai vadász, mutatványos, író.
1849. Elkezdődött a kápolnai ütközet, a 48-as szabadságharc egyik nagy csatája.
1873. Kolozsváron megszületett Sigmond Elek vegyészmérnök, agrogeológus, a korszerű magyar talajtani kutatások megteremtője.
1899. Széll Kálmánt választották Magyarország miniszterelnökének, aki 1903.06.27-ig töltötte be tisztségét.
1930. Üzembe helyezték az első piros-zöld közlekedési lámpát Manhattanben.
1938. Útjára indult az első radarral is felszerelt utasszállító hajó.
1952. Winston Churchill bejelentette, hogy elkészült Anglia első atombombája.
1987. Először jelent meg a Beatles zenéje CD-n.

Február 27. Ákos, Bátor, Gábor, László, Éneás napja
272. Megszületett Nagy Konstantin római császár, aki államvallássá tette a kereszténységet.
1807. Megszületett Henry Wadsworth Longfellow amerikai költő.
1883. Oscar Hammerstein szabadalmaztatta az első szivarsodró gépet.
1887. Meghalt Alekszandr Porfirjevics Borogyin orosz tudós és zeneszerző (Igor herceg).
1917. Megszületett Devecseri Gábor Baumgarten-díjas, József Attila-díjas, Kossuth-díjas költő, író, műfordító.
1932. Megszületett Elizabeth Taylor Oscar-díjas angol születésű amerikai filmszínésznő (Cleopatra, Macska a forró bádogtetőn).
1933. Kigyulladt a Reichstag, a birodalmi gyűlés épülete.
1936. Meghalt Ivan Pavlov szovjet fiziológus, aki 1904-ben orvosi Nobel-díjat kapott. Az ő nevéhez fűződik a feltételes és nem feltételes reflexek kutatása. (Pavlov kutyája).
1964. Budapesten megszületett Für Anikó színművésznő.

Február 28. Elemér, Antónia, Román napja
1066. Megnyitották a Westminster Apátságot.
1824. Megszületett Kertbeny Károly műfordító, bibliográfus. Petőfi verseit az ő fordítása tette ismertté külföldön. Arany János, Garay János, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór műveit és magyar népdalokat fordított németre.
1832. Megalakult a Budapesti Hídegylet gróf Széchenyi István kezdeményezésére, feladata a Lánchíd felépítésének támogatása volt.
1906. Megszületett Bugsy Siegel amerikai gengszter, ő nyitotta meg az első kaszinókat Las Vegasban.
1912. Megszületett Alfonzó eredeti nevén Markos József színész, artista (Keménykalap és krumpliorr).
1940. Először közvetítettek kosárlabda mérkőzést a televízióban.
1946. A budapesti Markó utcai fegyház udvarán háborús főbűnösként kivégezték az 54 éves Imrédy Béla volt miniszterelnököt.
1972. Pasadenában meghalt Zechmeister László vegyész, akit elsősorban a kromatográfia területén végzett munkássága tett híressé.
1977. Először született gyilkos bálna fogságban Los Angelesben.
1986. Máltán a Miss Európa szépségversenyen harmadik helyezést ért el Molnár Csilla Andrea, az 50 év kihagyás után 1985-ben megrendezett első magyar szépségverseny győztese volt.

Február 29. Szökőnap napja
1700. Megszületett Daniel Bernoulli svájci matematikus és fizikus, aki Szentpétervárott matematikaprofesszor, Bázelben előbb az anatómia, később a botanika, végül a fizika professzora lett. Nevét ma a Bernoulli-egyenlet őrzi.
1896. Meghalt Vachott Sándorné, Csapó Mária író szerkesztő, fordító, a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom megteremtője, aki először fordította magyarra Cooper regényeit.
1908. Holland tudósok először állítottak elő tiszta héliumot.
1940. Az Elfújta a szél című film 8 Oscar díjat nyert.
1960. Megnyílt az első Playboy klub Chicagoban. Itt használták a nyuszit először emblémaként.
1972. Megszületett Gioacchino Antonio Rossini olasz zeneszerző, akinek legismertebb művei a Sevillai borbély; a Tell Vilmos és A tolvaj szarka című opera.
1992. Meghalt Karinthy Ferenc író, színműíró, Karinthy Frigyes fia, akinek legismertebb művei az Epepe és a Budapesti tavasz, melyből nagy sikerű film is készült.