Apáti Krónika


[ 2010.03.03.] Mi kerül ezen ennyibe???

Hallottuk, sokszor elmondták, hogy hamarosan új hulladékgazdálkodási rendszer valósul meg a megyében, megszűnnek a környezetszennyező régi lerakók, helyükbe újak kerülnek.

Hallottuk, de talán nem gondoltuk végig teljes egészében, hogy ez mit is jelent.

Az Európai Unió 1999-ben fogadta el az úgynevezett lerakó irányelvet, amely megszabta, hogy milyen műszaki védelemmel épített hulladéklerakók üzemeltethetőek csak. Erre alapvetően a talaj és felszín alatti vizek védelme érdekében van szükség. Mindannyian emlékszünk a balatoni nagy angolnapusztulásra, az algainvázióra és a turizmus drámai csökkenésére a 80-as évek közepén.
A bajt elsősorban a tóba szabadon bekerülő kommunális szennyvíz okozta, a hetvenes években épült nyaralókból mindenféle utakon jutott le a szennyezőanyag a vízbe.
A változást a tó körül kiépített szennyvízhálózat hozta meg, mára a tó vízminősége felülmúlja várakozásainkat.
A szigetelés nélkül épült hulladéklerakók jelentették az utolsó nagy szennyezőforrást a talajvízre nézve.
Mindannyian hallottunk már a hulladéklerakó elhelyezése körül kirobbant hosszas vitáról. Tudjuk, hogyan került, Veszprémből, Ajkára, onnan Szentgálra és végül Királyszentistvánra.
Nem egyszerű egy lerakónak helyet találni a megyében. Karsztforrásaink, melyek egyedülálló vizet adnak az országban, ilyenkor átkot jelentenek.
A Királyszentistvániak és a környéken élők azzal a feltétellel fogadták be a lerakót, ha az nem egyszerű, 5 – 10 év alatt betelő lerakó lesz, hanem egy korszerű hulladék-feldolgozó üzem is kapcsolódik hozzá, hogy egyrészt növeljük a lerakó élettartamát, másrészt csökkentsük a lerakó környezetre gyakorolt káros hatását (bűz, széllel kihordott hulladék,…).
Mindennek ára van, amit meg kell térítenünk. Eddig nem foglalkoztunk a szemétdíjjal. Ezután is ez marad a legkisebb közüzemi számla, de figyelnünk kell rá.
Az Uniós csatlakozáskor mi is vállaltuk, hogy felszámoljuk a környezetszennyező lerakókat, ennek megkönnyítésére az Unió által biztosított előcsatlakozási forrásokat (ISPA) használtuk fel. Ez egyszeri tőkejuttatás. Ebből kell megépíteni és működtetni a rendszert úgy, hogy mikor a jelenleg épített lerakó megtelik, tudjunk miből valami mást, az akkori kor követelményeinek megfelelő hulladékkezelő művet építeni.
Az eddigi hulladékszállítási díjaknak egy előnye volt: olcsó volt, de cserébe nem nyújtott fedezetet a bezárandó lerakók rekultivációjára, rendes gyűjtőjárművek, technológiai fejlesztések megvalósítására. Az alacsonyan tartott díj oda vezetett, hogy jelenleg nagyon kevés szolgáltató tud csak saját erejéből bármilyen fejlesztést megvalósítani.
Mi fog történni 2010-ben? A regionális rendszer központi és kapcsolt létesítményei megépülnek és 2010. június 1-én megkezdjük a próbaüzemüket, melyet legkésőbb 2010. szeptember 30-án lezárunk.
Ezt követően, meg kell indítanunk a rendszer üzemszerű használatát, hiszen a kiképzett dolgozókat már nem bocsáthatjuk egyszerűen szélnek, a gépek sem állhatnak üresen, kihasználatlanul 3 – 4 hónapot. Az egyetlen célszerű megoldás az üzemszerű működés elindítása.
Ennek sajnos költsége van. A próbaüzem ideje alatt a Társulásnak kell biztosítania a távolsági szállítás költségeit, amely havonta, előreláthatóan 19 millió forintba kerül, három hónapon keresztül. A szeptember 1-től induló teljes üzem költsége havi 81 millió forint (ez már tartalmazza a távolsági szállítás költségeit is) négy hónapon keresztül. A rendszer fenntartásához kapcsolódó egyszeri általános költségek 57 millió forintra becsülhetők, így összességében 2010-ben 440 millió forint költséget kell a Szolgáltatóknak plusszként megtéríteni. Ez lakásonként, átlagosan mintegy bruttó 5.000 Ft évi díjnövekedést jelent.
Tudom. Minden többe kerül, csak a munkabérünk nem nő. De van lehetőség a takarékosságra. Azok, akik hajlandók tenni a környezetükért, vállalják a szelektív gyűjtéssel járó feladatokat, esetleg hajlandóak komposztálni is, lecserélhetik jelenlegi, jellemzően 110 literes edényüket kisebbre. Díjnövekedés így is lesz, de annak mértéke lényegesen kisebb lesz.

Mit kapunk ezért a díjért: a kötelezően ellátandó heti alkalommal történő ürítését az edényünknek, az évi egy
alkalommal történő lomtalanítást és a szelektív hulladékgyűjtő rendszer működtetését.

Czaun János
A Tiszta Európa Program,
Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke