Apáti
Krónika |
|
[ 2010.06.18.] HIRDETMÉNY
A kifüggesztés napja: 2010. június 18.
Ügyiratszám: XXI/443/4/2010.
Tárgy: genetikailag módosított burgonyából előállított
takarmány forgalomba-hozatalának és felhasználásának
tilalma
A géntechnológiával módosított EH92-527-1 (BPS-25271-9)
burgonyából előállított takarmány Magyarország
területén történő forgalomba hozatala, illetve
az ilyen burgonyának Magyarország területén az
élelmiszerekben vagy egyéb takarmányokban való
véletlen vagy technikailag elkerülhetetlen előfordulása
ügyében a géntechnológiai tevékenységről szóló
1998. évi XXVII. törvény 11/B. §-a alapján hivatalból
indított védzáradéki eljárásban az Országos Gyógyszerészeti
Intézet szakhatósági állásfoglalását, valamint
a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakhatósági
állásfoglalását is figyelembe véve a földművelésügyi
és vidékfejlesztési miniszter, mint géntechnológiai
hatóság határozatot hozott, melyben a 1829/2003/EK
európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján
a géntechnológiával módosított EH92-527-1 (BPS-25271-9)
burgonyából előállított takarmány Magyarország
területén történő forgalomba hozatalát és felhasználását,
illetve az ilyen burgonyának Magyarország területén
az élelmiszerekben vagy egyéb takarmányokban való
véletlen vagy technikailag elkerülhetetlen előfordulását
a tilalom visszavonásáról szóló rendelkezés közzétételének
napjáig tartó hatállyal megtiltotta. A határozat
a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban
(Budapest, Kossuth Lajos tér 11.) megtekinthető,
továbbá megjelent a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési
Értesítő LXI. évfolyamának 2. számában.
Határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. Jogszabálysértésre
hivatkozással a határozat bírósági felülvizsgálata
kérhető. A Fővárosi Bírósághoz címzett keresetlevelet
a határozatnak a közigazgatási hatósági eljárás
és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004.
évi CXL. törvény 78. §-ának (10) bekezdése szerinti
közlésétől számított harminc napon belül lehet
benyújtani a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési
Minisztérium Mezőgazdasági Főosztályához vagy ugyanehhez
a szervhez címezve (1055 Budapest, Kossuth Lajos
tér 11.) ajánlott küldeményként postára adni.