Apáti Krónika

[ 2010.06.15.] Majdnem minden, ami rebarbara

A rebarbara a régi idők mostoha növénye, kertjeinkben még szórványosan fellelhető, igazi díszzöldség. Nagy csokorban álló, óriási, zöld. tenyeres levelei, pirosló, hosszú levélnyele, magasra emelkedő, sárgásfehér virágtömege ragyogó, szárnyas termése a kiskert díszévé emeli. Emellett savanykás, jóízű ételek, italok, drogok készíthetők belőle.
Ez a különleges növény Kelet-szibériai, kínai eredetű. Számos faja Szibériától Pakisztánig előfordul mint zöldség- és gyógynövény. Európában termesztése általános. Hazánkban előfordulása és fogyasztása ritka. Kora tavasszal a zöldséghiányos időszakban már szedhető kitűnő, különlegesen jóízű levélnyele. Bőven terem, bokronként (négyzetméterenként) 3-6 kg levélnyél szedhető róla. Tartalmi értéke jelentős, szénhidrátot, almasavat, A-, B,-és C-vitamint, ásványi sókat (Ca, P, Fe) tartalmaz.
Az évelő, lágy szárú, bokra felfelé törő növény, 1,5-2 m magas. Gyökértörzse igen nagy, rajta rostszerű főgyökerekkel, számos mellékgyökérrel. Hajtásrügyei: a gyökértörzsből évenként tőrózsa és magszár fejlődik. Tőlevelei hullámosak, simák, sötétzöldek, nagy méretűek. Levélnyelei 25-40 cm hosszúak, zöldesfehér vagy piros színezetűek, húsosak. Virágzati szára 120-200 cm magas. Virágzata bogas fürt, sárgásfehér virágokkal, idegenmegporzó. Termése szárnyas, kerek (lependékes) makkocska. Csírázóképessége 60-80%-os, csak 1-2 évig használható a magja. A vetéstől 10-14 nap múlva kel ki. Tenyészideje: a második évben hoz magszárat (magot), a harmadik évtől, április-májustól szedhető a levélnyele. A levelek tavaszi kihajtásától a mag éréséig 80-100 nap szükséges.
De nézzük is a növénytani leírását. "A libatopfélék családjába tartozó évelő növény. Hatalmas gyökértörzset képez, mely kívül sötétsárga, belül világosabb színű, márványozott. Rostszerű főgyökerei a gyökértörzsből indulnak ki, s ezekből számos járulékos gyökere fejlődik. A gyökértörzsön találhatók a hajtásrügyek, amelyekből a tőrózsa és a magszár képződik minden évben. Tőlevelei igen nagyok, ezekhez képest a magszárlevelek aprók. Levelei ép szélűek, sötétzöldek és hullámosak. A levélnyelek 30-40 cm hosszúak, egyes fajták ennél is hosszabb nyelűek, erősen húsosak. Virágzata bogasfürt. A virág sárgás- vagy zöldesfehér. Idegenbeporzó. Termése lependékes makkocska. Ezermagtömege 10-15 g. A vetéstől számított 10-14 nap múlva kel. 1-2 évig csírázóképes."

Általános jellemzők

A mintegy negyven rebarbarafaj Közép-Ázsiában, Kína különböző részein, elsősorban a hegyvidéken honos, innen terjedt el fokozatosan más földrészekre is. A növények 2-3 m magasra nőnek meg, szárukon jellegzetesek és feltűnőek a szárcsomók (nóduszok). Levelei nagyok, egyszerűek, szórt állásúak, ép szélűek, kerekdedek, válluk szíves, az alsók általában szélesebbek mint amilyen hosszúak, felül kopaszok, alul rövid szőrűek. A levélnek a családra jellemzően pálhakürtője (ochreája) van. Ez az eleinte húsos, később száraz, kártyás képződmény a középsíkban összenőtt pálhákból fejlődik ki. A szárat csőszerűén körülveszi, és fiatal korban igen jól védi a folytonosan növekvő tenyészkúpot. A hajtás növekedésének előrehaladtával a tenyészkúp áttöri a védőpálhát, amely a nódusz felett hártyaszerűen öleli körül a szárat, ekkor a következő szárcsomó pálhakürtője veszi át a védő szerepet. A virágok hímnősek, egyszerű, tövén összenőtt, sziromszerű virágtakaróval. A színes virágtakaró a rovarok által való megporzást segíti. A 9-10 porzó két körben helyezkedik el, tövükkel összenőttek a virágtakaró levelekkel. A virágok zömmel kétivarúak, de ritkán előfordul az egyivarú virág is. A porzók száma 9, a bibe körül két körben helyezkednek el. A magház együregű, benne egyetlen kettős burkú magkezdemény van. Termése egymagvú szárnyas makkocska. Magjának ezermagtömege 9-14 gramm, csírázóképességét nagyon gyorsan, már
egy év után elveszti. Nagyon gyakori a kereszteződés a különböző rebarbara fajok között. Növényvédelmi munkát nem igényel, nincs speciális kórokozója, illetve kártevője.

Környezeti igénye

A hideget és a meleget egyaránt jól tűri. A szubtrópusi területeken a kissé hűvösebb hegyoldalakon virít szebben, így a hőigénye alapján talán a hűvösebb éghajlatú területeket kedveli. A mérsékelt égöv alatt mindenütt megmarad. Szereti a napsütötte domboldalakat, de félárnyékban is nevelhető. Rövid nappalok idején (télen) csak a vegetatív részek fejlődnek, virágképződéséhez hosszú nappalok szükségesek, a fénnyel szemben tehát meglehetősen közömbös. Hőmérsékleti igényére vonatkozóan pontos adatok nincsenek. Hidegtűrő, fagytűrő növény, de a legnagyobb nyári meleget is eltűri. A -4, -5 °C-os hideget károsodás nélkül elviseli. Elmondható, hogy a léghőmérséklettel szemben igen nagy a toleranciája. Optimális hőmérsékletként a szakirodalomban a 12-15 °C-ot jelölik meg. Hajtásképződése már néhány fokkal a fagypont felett megindul. Elmondható, hogy a szélsőséges hőmérsékleti értékekkel szemben igen nagy a toleranciája, termőképességét a nálunk előforduló hőmérsékleti értékek lényegesen nem befolyásolják.
Bármilyen típusú talaj megfelelő számára, a szélsőségeseket kivéve. Jó tápanyag ellátottságú talajon minimális trágyázással több évig termeszthető. Közepes a tápanyagigénye. Tápanyag- és talajigénye. Sok foszfort és nitrogént használ fel a talajból. A telepítés előtt alapos trágyázást kíván, de a termesztés ideje alatt is szükséges fejtrágyázni. A telepítést megelőző trágyázás hektáronként 20 t körüli istállótrágyából, 200-300 kg nitrogénműtrágyából, 400-500 kg szuperfoszfátból, 400-800 kg kálisóból álljon.
Nagy párologtató felülete miatt sok vizet fogyaszt. Különösen a szedési idényben kell vízigényét kielégíteni. Tavasszal azonban nem szokás öntözni. Legjobban az olyan talajokon fejlődik, amelyek talajvízszintje 1-1,5 m. A pangó vízre nagyon érzékeny. A tenyészidő alatt 3-4 napnál tovább tartó elárasztást már nem tűr el. A gyökértörzs legfeljebb 2 hétig bírja károsodás nélkül a vizet. Csapadékszegény nyarakon különösen laza, homokos talajokon érdemes öntözni. Szereti a párás klímát, és a nedvesebb talajokat. Annak ellenére, hogy fejlett, nagy levelei igen jelentős mennyiségű nedvességet párologtatnak, fejlett gyökerei révén nagyon jól hasznosítja a talaj vízkészletét.
Fényigénye nem nagy, a kertben a félárnyékos helyeken is jól fejlődik, talán a termesztett zöldségfélék közül a rebarbara képes az árnyékot legjobban elviselni. Sok helyen gyümölcsfák alatt termesztik a jobb helykihasználás érdekében. Virágait hosszú nappalok hatására hozza.

Fajtái

A külföldi szerzők a zöldségként termesztett fajtákat színük alapján három csoportba sorolják: zöld levélnyelű és zöld húsú fajták, piros levélnyelű és zöld húsú fajták, piros levélnyelű és piros húsú fajták. Az ismert fajták a levélnyél vastagsága, a levélnyél színe és a tenyészidő hossza alapján csoportosíthatók. Vannak fajták, melyek a hajtatásban piros színűek, szabad földön pedig zöldek, ill. melyek mindkét termesztési módszernél megőrzik piros színüket. A feldolgozásra alkalmas típusok színe világos és sötétpiros között változik. Termesztésben a korai, nagy termőképességű, hosszú, vastag, piros levélnyelű, kevés virágot hozó és jóízű fajtákat részesítik előnyben. A levélnyél vastagsága és savtartalma kor és fajta függvénye. Az idősebb tövek levélnyele savanyúbb és rostosabb. A hajtatott rebarbarának kisebb a savtartalma, mint a szabad földön termesztettnek. Nálunk államilag elismert fajta nincs belőle.

Zöld levélnyelű és zöld húsú fajták

Viktoria: a legismertebb zöldségrebarbara. Angol fajta. Középerős, zöldesfehér húsú, gyors fejlődésű, korai fajta. Hajlamos a gyors virágszárképzésre, s ez hátrányos tulajdonsága. Gyakran kell a képződő virágszárat kitördelnünk.
Dawes Challenge: Hosszú vöröseszöld levélnyelei vannak. Húsa kissé sárgászöld. Későbbi, mint a Viktória. Tömegtermesztésre alkalmas fajta.

Piros levélnyelű, zöld húsú fajták

Suttons Thabarber: angol fajta. Az egyik legízletesebb és legbőtermőbb fajta. Levélnyele borvörös, húsa sárgászöld. Levélhozama az 1 kg-ot is elérheti.
Holsteiner Blut: a levélnyele vörös, húsa fehéreszöld, közepes növésű. Jó hajtatófajta.
Paragon: holland fajta, keskeny, karcsú levélnyelekkel. A nyél kívül kárminpiros, húsa világoszöld. Minősége igen jó. Hibája, hogy levélnyelei elég vékonyak, és korán felmagzik.
Goliath: szintén holland fajta, közel áll a Dawes Challenge-hez. Levélnyele igen vastag, hosszú, keresztmetszete széles. Külseje zöld, kárminpirossal színezett, húsa zöld. Kései fajta.

Piros levélnyelű és piros húsú fajták

Loher Blut: nyele borvörös, húsa is vörös. Változó hozamú, de igen jó minőségű fajta.
Elmsfeuer: kívül-belül sötét borvörös nyelű, jó minőségű fajta. Hibája, hogy levélnyelei aprók és terméshozama ingadozik. Hasonló jó minőségű vörös fajta még az Elmsjubilein, a Kruskoop és a Gigant.

Termesztése

A terület kiválasztásánál vegyük figyelembe, hogy több évig egy helyen marad, tehát vetésforgón kívüli helyre ültessük. Ősszel a mélyművelés előtt szórjuk ki a szerves és műtrágyákat, majd 50-60 cm mélyen forgassuk meg a talajt. Szerves trágyát később is adhatunk az ültetvénynek, a növények visszahúzódását követően (novemberben), majd utána óvatosan ássuk fel a sorok közét.
Legegyszerűbb szaporítási módja a tőosztás. Kiöregedett töveket is felhasználhatunk erre a célra. A kiásott töveket éles késsel annyi részre vághatjuk, ahány hajtás vagy hajtásrügy megtalálható rajtuk, de általában négynél többre ne daraboljuk.
A feldarabolt gyökértörzseket októberben, az ásás után, elmunkált talajba ültessük el. A rügyek kb. 2 cm-rel kerüljenek a talajfelszín alá. Ültetés után földdel kupacoljuk fel a töveket. A tőosztás kora tavasszal (február-márciusban) lehetséges.
Dugványok hiányában magról is szaporítható. A magok gyengén csíráznak, ezért egyévesnél régebbivel ne próbálkozzunk. Április végén, szabad földbe, sűrűn vessük, majd kelés után 3-4 hét múlva ritkítsuk ki 8-10 cm-es távolságra. A palántaágyást tartsuk gyommentesen, és ha szükséges, többször is öntözzük. A palánták helyben, takarás nélkül jól áttelelnek, majd a következő év tavaszán ültethetők a végleges helyükre.
A fiatal telepítéseket száraz tavaszon érdemes egyszer-kétszer megöntözni, más években
öntözés nélkül is nevelhető. Gyomtalanítsuk, többszöri kapálással tartsuk a talajt porhanyós állapotban. A kapálások előtt fejtrágyázhatunk. Egyik legfontosabb ápolási munkája a virágszárak rendszeres kitördelése. Ha ezt elhagyjuk, gyengébb a minősége és különösen az őszi levélhozam csökken.
A telepítés utáni második évtől folyamatosan, tavasszal és ősszel szedjük. A leveleket tőből mindig kézzel törjük ki, amilyen mélyen csak tudjuk. Kést ne használjunk, mert megsérthetjük a rügyeket, ezzel csökken a hozam. 3-4 levélnél többet ne szedjünk le egy-egy alkalommal, nehogy a tövet nagyon meggyengítsük. A levelek leszedése után távolítsuk el a levéllemezt, és csak a nyelét használjuk fel. A megtisztított levélnyelet egy-két napon belül dolgozzuk fel, mert könnyen fonnyad.
Magfogáskor a fejlődő virághajtásokat ne törjük ki. Magja a nyár közepén érik. Beérés után az egész magszárat vágjuk ki és szedjük le a magokat.

Feldolgozása, hasznosítása

Általában hetenként egyszer szedjünk a reggeli órákban. A levélnyelet lombtalanítjuk, kötegeljük, két helyen összekötjük, s a végeit egyformára vágjuk. Hajtatása: egyszerű fóliaborítással 2 héttel előbb szedhetjük levélnyeleit.
Rendkívül díszes külleme alkalmassá teszi üdülő-, bemutató-, hobbi- és iskolakertek beültetésére. Vegetatív és virágzó állapotban egyaránt mutatós. Szárán beérett, kerek, bogas fürtű lependékes termésága szárazkötészetben, vázákban is szép.

Felhasználása

Zöldségnövényként körülbelül kétszáz éve termesztik, de egyes fajok gyógyító hatását már régóta ismerik. Gyógyászati célra általában a 6-8 éves növények gyökértörzsét gyűjtik. Már az i.e. 27. századból való kínai füveskönyv is megemlíti a "nagy sárga gyökeret". A középkorban nagyon drága és ritka volt, Európában általánosan az 1700-as évektől terjedt el. Egy ideig csak gyógynövényként termesztették, később magánosán dísznek ültették a parkokba. Az Európában termesztett rebarbarafajták jelenleg már ugyanolyan minőségűek, mint a kínaiak.
Az élő növényben a hashajtó hatású antrakinonok és antranolok glikozidos kötésben vannak, emellett összehúzó, cserző hatású tannoidglikozid keverék is található benne. Kis adagban inkább az összehúzó hatása érvényesül, nagyobb adagban kifejezetten hashajtó.
A levélnyélből tavasszal, illetve ősszel sokféleképpen elkészíthető ételek: leves, főzelék, köret, saláta, tészta, puding, torta és ízletes az ivóléje is. Bora vér- és vesetisztító hatású, a bélműködést serkenti.
Húsos levélnyelei kiválóak kompótnak, nyugati országokban ez a leggyakoribb elkészítési mód, de süteményekbe tölteléknek is finom. Fiatal lombozata főzelék és leves készítésére is alkalmas.
Angliában kedvelt a gyömbéres rebarbaradzsem, ezt is érdemes kipróbálni. A kész a dzsembe az üvegekbe töltés előtt finomra reszelt friss gyömbért, vagy kandírozott gyömbérdarabkákat teszünk.

Fontos tudnivalók!!!

Táplálkozási értéke mellett nagy gazdasági jelentősége van, mert olcsón megtermeszthető, igen korán szedhető, amikor még kevés más friss zöldség vagy gyümölcs van. Tipikus házikerti növény, bár egyes nyugat-európai országokban és Ázsiában - ahol közkedvelt - nagyobb területen is termesztik.
A gyógyászati felhasználását számos gyógyszerkönyv (pl. a VI. Magyar Gyógyszerkönyv) nem engedélyezi, mert a fent említett anyagokon kívül egy ösztrogén hatású vegyületet (rapontikozid) is tartalmaz.
Éhínség idején nagyon sok helyen fogyasztották folyamatosan, ami súlyos egészségkárosodáshoz vezetett. Az oxálsav és sói nemcsak mérgezőek, hiszen a szervezetben is jelen vannak a védekezőrendszer (fagocitózis) egyik elemeként. A túl sok bevitel káros. A rebarbarán kívül sok oxálsav található az éretlen paradicsomban, a sóskában, az eperben, a kakaóban, valamivel kevesebb a céklában, a ribizliben, a köszmétében, az uborkában és a répafélékben. Az ételek kombinálásával ezt is célszerű figyelembe venni.
Újabb kutatások antibiotikumszerű hatását is kimutatták. Fogyasztása előnyös az emésztésre, enyhén hashajtó hatású.
A virágszár kialakulása és a virágok megjelenése után nem sokkal, a gazdasági értelemben vett termése, a húsos levélnyél rostossá, nehezen emészthetővé válik. A levélnyelek fogyaszthatóságának időtartamát jelentős mértékben lehet azáltal növelni, hogy a virágszárakat még kezdeti stádiumban eltávolítjuk, kitördeljük.

Néhány recept

Rebarbarasaláta

40 dkg rebarbara, 5 dkg cukor, 2 tojás, 2 dl olaj, majoránna, 2 dl tejföl, mustár, só, citrom.
Megtisztítjuk és 1-2 cm-es darabokra vágjuk a rebarbarát. Cukrozott vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. Tojássárgájából, olajjal majonézt keverünk, mustárral, cukorral, sóval, citrommal ízesítjük és a tejföllel hígítjuk. A leszűrt rebarbarával összekeverve, lehűtve tálaljuk.

Rebarbarás lepény

30 dkg liszt, 10 dkg porcukor, 20 dkg vaj, 3 tojás, tejföl, dió, rebarbara.
A lisztet, porcukrot, vajat morzsoljuk össze, állítsuk össze két tojássárgájával vagy annyi tejföllel, amennyit felvesz. Az így elkészített linzertésztát osszuk el két részre, nyújtsuk ki 1 cm-es vastagságúra. Az egyik lappal béleljük ki a tepsit, tegyünk rá kihűtött, kevés cukros vízben párolt rebarbarát, szórjuk meg darált dióval, takarjuk be a másik tésztalappal, szurkáljuk meg, kenjük be tojásfehérjével és előmelegített sütőben süssük meg.

Rebarbarakrém-leves

5-6 szép rebarbaraszár, 40 dkg cukor, fahéj, szegfűszeg, vanília, 2 tojássárgája, 2 kis-kanál liszt.
A rebarbara szárát (levélnyelet) vékonyán lehántjuk és hüvelyknyi darabokra vágjuk, majd egy liter vízben a cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel, egy darabka vaníliával puhára főzzük. A tojássárgáját a liszttel és 2 dl vízzel simára keverjük, folytonos kevergetés közben a forró leveshez öntjük. Fogyasztásig hűtőszekrényben tároljuk.

Rebarbaradzsem

1 kg megtisztított rebarbaranyelet apró darabokra szelünk, kevés vízben szétfőzzük. 2 citrom héját, 2 rúd vaníliát, 40 dkg cukrot, 1 g nátrium-benzoikumot keverünk hozzá, és amíg a cukor habja el nem tűnik, főzzük. Forró üvegekbe rakjuk, lekötjük, egy napig száraz dunsztban tartjuk. Alufóliát teszünk a tetejére, és hűvös helyen tároljuk.

Rebarbarabor

Az összevágott rebarbaranyelet turmixban eldolgozzuk, szűrjük, 1 l-hez 10-20 dkg cukrot adunk, felolvasztjuk és borosüvegekbe töltjük. Alufóliával fedjük, langyos helyen hagyjuk forrni, amíg le nem tisztul. Ekkor óvatosan új üvegekbe fejtük, parafadugóval zárjuk.