Intézmények

Hírek az iskolából

Egy kis kiruccanás

Ez az egész úgy kezdődött, hogy a balatonfűzfőiek megrendezték a 2. "SULI-FESZTIVÁLT", ahol különböző versenyeket hirdettek meg.
Az 5. osztályosoknak a húsvét történetéről kellett változatos technikákkal albumot készíteni, a 6.-nak a Balatoni útitervkészítés volt a feladat, míg a 7. és a 8. osztályos diákok informatikából versenyeztek. Az iskolánkból sokan vállalták a megmérettetést, de sajnos nem mindenki jutott tovább. A helyezettek Ácsné Ravasz Éva tanár nénivel jutalomként Balatonfűzfőre utazhattak.
Így tízen indultunk az "útra". Domonkos Bernadett, Papp Lilla, Pils Patrícia és Szalay Elíz az 5. osztályból, a hatodikból Kovács Hanna és Városi Patrícia. Domonkos Erzsébet, Papp Dóra, Rédei Viktória és Ungor Noémi jött a hetedikből.
Amíg a 7 - 8. osztályosok informatika versenyen vettek részt, addig a többi tanuló kézműves technikákat próbálhatott ki.
Az eredményhirdetésen büszkén vehettük át pályamunkáink jutalmát és az informatika versenyzők sikereinek is örülhettünk. Végül minden 7-8. osztályos csapat előadta a településükről készített Power Point-os bemutatót. A mieink nagyon ügyesen felkészültek. Külön dicséretet is kaptak ezért. Délután ellátogattunk egy helyi gyárba, ahol megnéztük, hogyan készítik a házak szigetelő anyagát és vakolatát.
Ez a jó hangulatú nap is hamar eltelt, késő délután indultunk haza.

A verseny helyezettjei:

5. osztály: 2. helyezett Domonkos Bernadett; Pils Patrícia

6. osztály: 2. helyezett Farkas Bálint
  3. helyezett Kovács Hanna; Városi Patrícia

7. és 8. osztály: Power Point bemutató: 2. helyezett Rédei Viktória; Ungor Noémi
    5. helyezett Domonkos Erzsébet; Papp Dóra
  Összetett informatika: 1. helyezett Domonkos Erzsébet és Papp Dóra
    2. helyezett Rédei Viktória és Ungor Noémi

Felkészítő tanáraink voltak:
Ácsné Ravasz Éva
Sekkné Novák Szilvia

   
 
Kovács Hanna és Városi Patrícia
6. osztály