[2009.06.08.] A zirci
kirándulás
Egy szép keddi napon 2009. június 2-án elindultunk Zircre.
Útközben sárgálló repcetáblákban, pipacsoktól pirosodó búzamezőkben
gyönyörködhettünk.
Amikor megérkeztünk először a Természettudományi Múzeumot kerestük fel. Ahogy
beléptünk olyannak tűnt az egész, mint egy állatvilág. Először bogarak óriási
hada tárult elénk. A másik helyiségben kitömött szarvas, őz, sas, mufflon és
egyéb preparált állat fogadott bennünket.
A múzeum szomszédságában található az apátság. Ott egy néni és egy fiatal szerzetes
elmesélte nekünk a templom történetét. Itt minden oltár és díszítő elem fából
készült. A csodálatos freskók szinte elbűvöltek minket.
A templomlátogatás után az Arborétum felé vettük az irányt. Körbejártuk a növénykertet,
szebbnél szebb virágok örvendeztettek meg bennünket. Ebben a gyönyörű környezetben
fogyasztottuk el az ebédünket.
Ebéd után Csesznekre utaztunk. Felgyalogoltunk a várba, ahol, mint egy mesevilág
tárult elénk a magas torony, a régi romos falak. Közelről nézhettük a Bakony
erdőit, a ki-ki magasodó hegyeket, s ahogy lassan elrepül egy madár a vár felett.
A kilátás, mint egy álomban, olyan szép volt.
Ezt az élményt nem fogjuk elfelejteni. Köszönjük a tanító néniknek (Bati Zsuzsanna,
Göllöntné Kiss Annamária, Romposné Merse Erika, Szollárné Varju Ilona, Tobakné
Juhász Zsuzsa) a kirándulás megszervezését.
Bati Péter, Farkas Máté és
Török - Csillag Martin
4. osztály