[2009.06.24.] A monostori
iskolák találkozója
Ebben az évben Tomajmonostorában
került megrendezésre a monostori iskolák találkozója. Tíz órakor
indultunk Monostorapátiból és a hosszú út után negyed ötkor
érkeztünk meg a Tiszántúli településre. A szállás elfoglalása
után kulturális műsorunkat próbáltuk el. A pihenőt követően
immár a közönség előtt mutattuk be Monostorapáit és az iskolánkat.
A többiekéhez hasonlóan, a mi műsorunk is nagyon jól sikerült.
Este a kultúrház teraszán diszkó volt.
A második napon reggeli után a "Tiszavirág" ártéri sétaút felé vettük
az irányt. A csónakázás után megismerkedhettünk a gyékénymunkákkal, a védett
növényekkel és állatokkal. Külön kiemelték a tiszavirágot és a csónakázás közben
megcsodált fehér tavi rózsákat. Megismerkedtünk a Kiskörei Vízlépcső és Vízerőmű
működésével. A következő állomásunk Poroszló volt, ahol ismét csónakázhattunk.
Amikor a tanösvényen sétáltunk, köröttünk madarak énekeltek. Háromnegyed 6-kor
értünk vissza, addigra már az esti bulira fel is állították a színpadot. Hamarosan
észrevettük az énekeseket, Josht és Juttát, és megrohamoztuk őket autógrammért.
A koncertjük nagyon-nagyon jó volt, "végigtomboltuk" az egészet.
A harmadik napon a Hortobágyi Pásztormúzeumot tekintettük meg. Nagyon érdekesek
voltak a szalmakunyhók, a subák, az ostorok és a kitömött állatok. A múzeum
után megnéztük a Kilenclyukú hidat, amit éppen most újítanak fel. Majd lehetőségünk
volt a híres vásárban körülnézni, ahol szinte minden volt, és mindenki kedvére
válogathatott a portékák között. A vásárlás után ellátogattunk abba az állatparkba,
ahol az őshonos magyar állatok vannak. Ezután visszamentünk Tomajmonostorba
ebédelni, majd indultunk Abádszalókra strandolni. Bár a víz picit hideg volt,
de azért élveztük a lubickolást, a csúszdázást és vizibiciklizést. A szállásnál
még sötétedésig kedvünkre focizhattunk és játszhattunk az udvaron. Amikor már
teljesen besötétedett, elkezdődött az éjszakai kalandtúra. Csoportokra osztottak
minket, és minden csoportot külön helyre vittek, ahonnan egy szétvágott térkép
segítségével vissza kellett találni az iskolához. Minden csoportnak jutott
egy "sebesült" is, akit meg kellett "mentenie". Mielőtt
beértünk volna az iskola udvarára, eleresztettünk egy csatakiáltást is. Este
ismét diszkó volt.
A negyedik nap reggelén a csomagolásé és a búcsúzásé volt a főszerep. Reggeli
után indultunk is haza, hiszen hosszú út várt még ránk. Visszafelé szinte mindenki
aludt a buszban, mivel eléggé "lestrapált" volt a társaság. A fáradtság
ellenére is rengeteg élménnyel gazdagodtunk, biztos vagyok benne, hogy még
sokáig fogunk Tomajmonostorra és a környékére emlékezni.
Köszönjük szépen ezeket a csodás
napokat Bati Zsuzsa néninek és Horváth Zsuzsa néninek.
Török-Csillag Rebeka