Turizmus

Rendezvények

Sátoros Ünnep és további Kapolcsi Bűvészeti Napok-at kísérő programok Monostorapátiban
2008. Július 25.- Augusztus 3.

Mindennapi programok

Művelődési Ház, Pilpul.net-műhely
10.00-12.00 Tánc kurzus
Dékány Edit (kortárs táncos és koreográfus)
Az elmúlt bő évtizedben többek között dolgozott színházi koreográfusként Bodó Viktor, Palucca Shule (Drezda), Léner András, Puskás Tamás rendezéseiben valamint a Baltazár Színház produkciójában, a Kaposvári Csiky Gergely Színházban. "Egy amolyan belekóstolós kurzusra gondoltam. A két órás táncórák első felében bemelegítéssel, erősítéssel nyújtással a kondíciónk helyrebillentését céloznánk meg. A második órát improvizatív táncszínházi 'játékokkal' valamint kortárs-moderntánc irányú kombinációk tanulásával töltenénk ki, amelyekből végül a helyi fórumra összeáll egy kis koreografikus bemutató."
A kényelmes ruha és a megfelelő lábbeli otthon ne maradjon!
12.00-18.00 Színház workshop
Andrew Hefler (a Madhouse Theatre Company színésze, alkotója) – Július 26-31.
Az amerikai és angol hagyományos improvizációs színház rejtelmeibe vezeti be az érdeklődő fiatalokat. Korhatár nincs, szakmai tapasztalat nem szükséges. "A Színház Sports-tól (amit a híres "Who's Line is it Anyway?" használ) kezdve mesélő és hosszú formátumú rögtönzési színházi technikákon keresztül a játékokig mindennel foglalkozunk majd. A Cél: Megtanulni és szabadon engedni a belső kreativitást és spontán gondolkodást. Megismerni magát a színházi hagyományt. A kurzus végén egy-egy előadást tartunk a közönség előtt."
Szász János (filmrendező, színházrendező) – Augusztus 1-2.
Az elmúlt évtizedekben több munkájával világhírt szerzett. Az egykori -a Harvard Egyetem, a moszkvai Művész Színház és az American Repertory Theater által közösen működtetett- bostoni művészeti iskola igazgatója a fesztivállátogatókkal osztja meg színházi ismereteit.
A kényelmes ruha és a megfelelő lábbeli otthon ne maradjon! A workshopon a részvétel ingyenes!

Művelődési Ház, Marom lugas
20.00 -01.00 Kertmozi -éjszakai filmvetítés
A korai amerikai avantgárd film 1894-1941; Maya Deren mágikus világa
Válogatás a Láthatatlan Filmek Klubja archívumából - Sőrés Zsolt válogatásai

Művelődési ház, Mancs Sátor
18.00 Yalla előadások, beszélgetések
Magyarul, és angolul

Sportpálya, Sirály zenei-színpad
11.00 Jóga - Hatha Jóga Réti János
14.00 -16.00 Zenei workshop

Párniczky András (dzsessz zenész) és Bob Cohen (népzenész- zenegyűjtő)
Párniczky András a Nigun zenekar alapítója és jazzgitárosa. Workshopja során az elmúlt években mind külföldön mind hazánkban szerzett klezmer zenei tapasztalatait osztja meg az érdeklődő zenészekkel, a téma és harmónia játékára illetve a zsidó ornamentikára összpontosítva. Ám akiben bátorság és kellő zenei tapasztalat van, bátran improvizálhat…"Minden nap egy-egy darabbal szeretnék foglakozni, ami reprezentálja a Klezmer zene valamely alap tánc típusát: Bulgar, Chosid'l, Hora valamint Terkish jellegű számokat választok ki. Mindegyikhez megnézzük a hozzá tartozó ritmus képletet, valamint kielemezzük milyen hangi sajátosságokat tartalmaz. Így a összes fontos zsidó zenében előforduló skála (Freygish, Adonoi Molokh, Misheberakh, Magen Avos) és a skála harmonizációk is bemutatásra kerülnek."
Bob Cohen zenész, folklorista, népzenei kutató. Évtizedek óta a jiddis népzene kutatója és művelője július 31.-től a klezmer mitológia és a zsidó valóság: A modern zsidó identitásban használt jiddis kultúra címmel folytatja a zenei workshopot. Hangszered hozd magaddal! A workshopon a részvétel ingyenes!

Esténként KONCERTEK
Napközben, és a koncertek előtt-, közben-, és után TILOS RÁDIÓ DJ-k (Analog, Ozon, KanadaKáosz, Gonnok, Placid aka. Popec)

Vén Platán Vendéglő (Petőfi u. 22.)
ÉLŐKONCERT MINDEN NAP
22.00 -től (vagy hamarabb)

Acoustic Pop Comedy, Acoustic, Alternatív, Blues, Ír Rock, Magyar mese-zenekar, RHCP Tribute, Rock, Rockabilly, Ska, Reggae Ska…
A koncertek ingyenesek!

Alsó iskola - Monostorapáti Információs Központ
10.00-18.00 - Kiállítások
Levyntgard - A realizmustól az avantgárdig
Bihari Puhl Levente és Bihari Andrea festményeinek kiállítása

Káli-medencei tájképek - Birkás Bálint festőművész (Winston-Salem, USA) kiállítása.
Retrospektív olaj-vászon képeinek korlátozott kiadványban, speciális digitális cseppmentes technikával, akvarell-papírra kinyomtatott litográfiái.

ifj. Albert Miklós orgonaművész, -építőmester, -készítő és javítórestaurátor kiállítása
A Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara 2002-ben a Pannonhalmi Bencés Főapátság barokk pozitívorgonájának restaurálásáért Magyar Kézműves Remek díjjal tüntették ki.

Arcok - Demeter Zoltán festő- és grafikusművész kiállítása

Falumúzeum (Iskola u. 2.)
10.00-18.00 - Kiállítás
Dénes Gyuláné Szuper Irma néprajzi gyűjteménye

10.00-18.00 - Keresd a kosárfonót!
Pados Zoltán kézműves kosárfonó mester zsűrizett munkákkal és bemutatóval jelenik meg a falu több pontján. A pontos hely iránt minden nap a Falumúzeumnál lehet érdeklődni!

Önkormányzat
08.00-16.00 - Kiállítás

A Balaton-felvidéki Szín-Vonal Képző- és Iparművészeti Iskola alapfokú művészetoktatásban résztvevő diákjainak bemutató anyaga

Túrák Monostorapátiból

ZÖLDTÚRA
Július 28. (hétfő)

09.30 - Túra a Boncsos-tetőn
Indulás: Vén Platán Vendéglőfa Vendéglő (Petőfi u. 22.), Érkezés: kb. 3 óra múlva ugyanoda
Az Almádi monostor romjainál a régi időkre emlékezünk, majd felkapaszkodunk a Boncsos-tetőre. Források, bükkösök kísérik utunkat. Vezetőnk mesél a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkról, a védendő természeti értékeinkről. A túra rossz időben sem marad el. Túracipőben, hosszúnadrágban érdemes jönni!
Túravezető: Simon Pál (BFNPI) 30/491-0072

FALUTEKERGŐK – MŰEMLÉKI SÉTÁK
Július 27. (vasárnap)
10.00 Miseborok útján

Indulás: Falumúzeum (Iskola u. 2.)
A falu nevét a határában alapított bencés apátságról kapta, amelynek romjaihoz kb. másfél kilométeres, kellemes túraút vezet az erdőn keresztül. Előtte a falu építészeti értékei között nézünk szét.
Útvonal: Falumúzeum – Iskola – Római katolikus templom – Római katolikus plébániaház – Erdészet (Petőfi u. 34.) – Régi temető; útközben népi építészeti emlékek – igény esetén az almádi bencés monostor romjai
Sétavezető: Hurták Gabriella építész (KÖH, Budapest)

Július 31. (csütörtök) és augusztus 2. (szombat)
13.00 Műemléki barangoló

Indulás: a Monostorapáti Információs Központtól Érkezés kb. 2 óra múlva a kiindulóponthoz.
Kényelmes séta festői környezetben az almádi bencés monostorromhoz.
Idősebbeknek is ajánljuk.
Túravezető: Hárshegyi József polgármester

BORTÚRÁK NÉMI TORTÚRÁVAL Július 26. (szombat)
9.00 ”Giga-csiga” túra

Indulás: a Monostorapáti Információs Központtól Érkezés: kora este a kiindulási helyre.
Kitartó embereknek ajánljuk! A látványban és természeti értékekben gazdag kirándulás elhalad egy bazalt tufa barlang, több tó és erdős terület mellett, míg elérkezik a Marton kúthoz, ahol frissen sült kolbász, mustár és kenyér várja a megfáradt vándorokat. Ezt követi a borkóstolás a pincéknél.
Ebéd: induláskor befizetett 600 Ft ellenében
Előzetes regisztráció: mapatik@hu.inter.net

Július 29. (kedd) és augusztus 1. (péntek)
13.00 ”Hosszú” túra

Indulás: a Monostorapáti Információs Központtól
Kitartó embereknek ajánljuk! Célpont: Fekete hegy, Eötvös kilátó. Visszafelé az Ördög sziklán keresztül haladunk, ahol rövid pihenőt tartunk. A túra választható pincelátogatással zárul.
A túra időtartama: kb. 5 óra, ezt követi a borkóstolás
Túravezető: Takács Péter erdész

Július 30. (szerda)
13.00 ”Rövid” túra

Indulás: a Monostorapáti Információs Központtól. A séta időtartama: kb. 1 óra, ezt követi a borkóstolás.
Célpont a Marton kút, melynél kis pihenőt tartunk.
Visszafelé a közeli pincékben kitűnő borok kóstolására kerül sor.
Túravezető: Takács Péter erdész

A bortúrákon a kóstolás díjtalan. A pincékben lehetőség van a kóstolt és kiválasztott borok megvásárlására is.
Szervezők: Monostorapáti Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, Kulturális Örökségvédelmi Hivatal

JÚLIUS 25. (péntek)
Vén Platán Vendéglő
22.00 - The Doors Tribute Band (Rock)

JÚLIUS 26. (szombat)
Monostorapáti Információs Központ
9.00 ”Giga-csiga” túra

Érkezés: kora este a kiindulási helyre.
Kitartó embereknek ajánljuk! A látványban és természeti értékekben gazdag kirándulás elhalad egy bazalt tufa barlang, több tó és erdős terület mellett, míg elérkezik a Marton kúthoz, ahol frissen sült kolbász, mustár és kenyér várja a megfáradt vándorokat. Ezt követi a borkóstolás a pincéknél. Ebéd: induláskor befizetett 500 Ft ellenében. Előzetes regisztráció: mapatik@hu.inter.net

Művelődési ház - kis terem
11.00-18.00 Véradás

Aki vért ad, annak aznapi Sétálójegy, uzsonna, üdítő/sör és csoki jár!
Magyar vöröskereszt Veszprém megyei Szervezete (8200 Veszprém, Szigethy u. 10. Tel./Fax: +36/88 564-260)
Országos vérellátó Szolgálat veszprémi Regionális vérellátó Központ (8200 Veszprém, Mártírok u. 5. Tel./Fax: +36/88 556-771)

Alsó iskola - Monostorapáti Információs Központ
16.00 - Kiállítás megnyitó

Művelődési Ház, Pilpul.net-műhely
10.00-12.00 Tánc workshop (Dékány Edit)
12.00-18.00 Színházi workshop (Andrew Hefler)

Művelődési ház, Mancs Sátor
18.00-19.30 Yalla előadások, beszélgetések

Zsidó önérzet és önostorozás - Vári György, Kornis Mihály (irodalomtörténész)

Sportpálya, Sirály zenei-színpad
14.00 -16.00 Zenei workshop

Párniczky András (dzsessz zenész) és Bob Cohen (népzenész- zenegyűjtő)
20.00 Club Era (HUN)
22.00 Ama (HUN)
24.00 Óperentzia (HUN)

Művelődési Ház, Marom lugas
20.00 -01.00 Kertmozi - éjszakai filmvetítés

A mechanizált szem-technikai és formai kísérletek

Vén Platán Vendéglő
22.00 - The Tiky Torpedoes (Rockabilly), majd Erős Pista (RHCP Tribute)

JÚLIUS 27. (vasárnap)

Falumúzeum
10.00 Miseborok útján

A falu nevét a határában alapított bencés apátságról kapta, amelynek romjaihoz kb. másfél kilométeres, kellemes túraút vezet az erdőn keresztül. Előtte a falu építészeti értékei között nézünk szét.
Útvonal: Falumúzeum – Iskola – Római katolikus templom – Római katolikus plébániaház – Erdészet (Petőfi u. 34.) – Régi temető; útközben népi építészeti emlékek – igény esetén az almádi bencés monostor romjai
Sétavezető: Hurták Gabriella építész (KÖH, Budapest)

Művelődési ház - kis terem
11.00-18.00- Véradás

Aki vért ad, annak aznapi Sétálójegy, uzsonna, üdítő/sör és csoki jár!
Magyar vöröskereszt Veszprém megyei Szervezete (8200 Veszprém, Szigethy u. 10. Tel./Fax: +36/88 564-260)
Országos vérellátó Szolgálat veszprémi Regionális vérellátó Központ (8200 Veszprém, Mártírok u. 5. Tel./Fax: +36/88 556-771)

Művelődési Ház, Pilpul.net-műhely
10.00-12.00 Tánc workshop (Dékány Edit)
12.00-18.00 Színházi workshop (Andrew Hefler)

Művelődési ház, Marom Műhely
A budapesti Marom egy új, progresszív zsidó kultúrával foglalkozó egyesület, amely számos zsidó vallási és hagyományőrző kulturális fesztivált rendezett az országban (többek között 2006-ban és 2007-ben a kortárs zsidó kultúra bemutatkozását a Művészetek Völgyében, illetve több nemzetközi eseményt is, Európai Uniós partnerszervezetekkel). A résztvevők a foglalkozások során olyan produkciót hoznak létre nap mint nap, amely kultúrát, vallási tradíciót és különféle hagyományokat dolgoz fel, így sarkallva a műhelymunka közönségét is a további dialógusra.
16.30 -18.00 Marom kis műhely
Filmvetítés: Életvonat- Humor a holokauszt filmekben- Beszélgetés Ausztrics Andreával

(Kulturális antropológus, esztéta)

Művelődési ház, Mancs Sátor
18.00-19.30 Yalla előadások, beszélgetések

Vágyak vallási keretek között -Vincze Kata Zsófia (ELTE, MTA kutatócsoport), Cristopher Caspar (CEU)

Sportpálya, Sirály zenei-színpad
14.00 -16.00 Zenei workshop
Párniczky András (dzsessz zenész) és Bob Cohen (népzenész- zenegyűjtő)
20.00 Srayem (HUN)
22.00 Grencsó Bio Kollektív (HUN)
24.00 Csókolom (HUN)

Művelődési Ház, Marom lugas
20.00 -01.00 Kertmozi -éjszakai filmvetítés

Az ördög játékszere -az amerikai szürrealizmus

Vén Platán Vendéglő
22.00 - Bőgőmasina (Ska), majd Dj Áron (Reggae Ska)

JÚLIUS 28. (hétfő)
Művelődési Ház, Pilpul.net-műhely

10.00-12.00 Tánc workshop (Dékány Edit)
12.00-18.00 Színházi workshop (Andrew Hefler)
20.00 Budapesti Zsidó Színház: Jónás könyve, avagy Nyögés a vége (Fajfájás egy felvonásban)

Művelődési ház, Mancs Sátor
18.00-19.30 Yalla előadások, beszélgetések

Tradicionális dallamok a jazzben - Kardos Dániel, Lamm Dávid

Sportpálya, Sirály zenei-színpad
14.00 -16.00 Zenei workshop
Párniczky András (dzsessz zenész) és Bob Cohen (népzenész- zenegyűjtő)
19.00 Nigun (HUN)
20.00 Kardos Négyes Quintett (HUN)
22.00 Dresch Quartet (HUN)
24.00 Dav (HUN)

Művelődési Ház, Marom lugas
20.00 -01.00 Kertmozi -éjszakai filmvetítés

Fényritmusok - zene és absztrakció

Vén Platán Vendéglő
09.30 - Túra a Boncsos-tetőn

Indulás: Vén Platán Vendéglőfa Vendéglő, Érkezés: kb. 3 óra múlva ugyanoda
Az Almádi monostor romjainál a régi időkre emlékezünk, majd felkapaszkodunk a Boncsos-tetőre. Források, bükkösök kísérik utunkat. Vezetőnk mesél a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkról, a védendő természeti értékeinkről. A túra rossz időben sem marad el. Túracipőben, hosszúnadrágban érdemes jönni!
Túravezető: Simon Pál (BFNPI) 30/491-0072
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
és a Veszprém-megyei Természetbarát Szövetség szervezésében
22.00 - Nagy Gergely, Szőke Tamás, Horváth Bálint (Acoustic), és a Tenderfoot Blues Unit (Blues)

Katolikus templom
17.00-19.00 Ifj. Albert Miklós orgonakoncertje és A Zene Mindenkié Egyesület Parafónia Zenekara
Barokk és romantikus orgonaművek, Ifj. Albert Miklós a Freiburgi Zeneakadémia 4. éves hallgatója

JÚLIUS 29. (kedd)

Katolikus templom
19.00 "Az igazat mondd, ne csak a valódit"
Előadja: Eperjes Károly, zenél: Márta István
XX. századi istenkereső magyar költők rendhagyó irodalmi, zenés estje

Művelődési Ház, Pilpul.net-műhely
10.00-12.00 Tánc workshop (Dékány Edit)
12.00-18.00 Színházi workshop (Andrew Hefler)
20.00 Shu Műhely

Monostorapáti Információs Központ
13.00 "Hosszú" túra

A túra időtartama: kb. 5 óra, ezt követi a választható pincelátogatás, borkóstolás. Kitartó embereknek ajánljuk! Célpont: Fekete hegy, Eötvös kilátó. Visszafelé az Ördög sziklán keresztül haladunk, ahol rövid pihenőt tartunk. Túravezető: Takács Péter erdész

Művelődési ház, Marom Műhely
16.30 -18.00 Marom kis műhely

Izraeli filmvetítés: Noodle (2007)

Művelődési ház, Mancs Sátor
18.00-19.30 Yalla előadások, beszélgetések

Világ népei egyesüljetek? A Bábel történet értelmezései - Geréby György (CEU), Vincze Kata Zsófia (MTA)

Sportpálya, Sirály zenei-színpad
14.00 -16.00 Zenei workshop
Párniczky András (dzsessz zenész) és Bob Cohen (népzenész- zenegyűjtő)
20.00 Smárton Trió (HUN)
22.00 Kvark (HUN)
24.00 Emunah (UK)

Művelődési Ház, Marom lugas
20.00 -01.00 Kertmozi -éjszakai filmvetítés

Megfordított narratívák -új irányok az elbeszélésben

Vén Platán Vendéglő
22.00 - Babarci Bucsu (Acoustic Pop Comedy)

JÚLIUS 30. (szerda)

Művelődési Ház, Pilpul.net-műhely
10.00-12.00 Tánc workshop (Dékány Edit)
12.00-18.00 Színházi workshop (Andrew Hefler)
20.00 TÁP Varieté és Performance Színház: Alatta Felette, kin is bent is, bentről ki, kintről be

Monostorapáti Információs Központ
13.00 "Rövid" túra

A séta időtartama: kb. 1 óra, ezt követi visszafelé a kitűnő borok kóstolása a közeli pincékben.
Célpont a Marton kút, melynél kis pihenőt tartunk.
Túravezető: Takács Péter erdész

Művelődési ház, Marom Műhely
16.30 -18.00 Marom kis műhely

Izraeli filmvetítés: The Bands visit (Bikkur haTizmoret, 2007, ISR)

Művelődési ház, Mancs Sátor
18.00-19.30 Yalla előadások, beszélgetések

Istenbiza’ boszorkányok pedig vannak! - Sárközy Miklós (iranista KGRE), Tóth G. Péter (CEU, történész), Sturovics Andi

Sportpálya, Sirály zenei-színpad
14.00 -16.00 Zenei workshop
Párniczky András (dzsessz zenész) és Bob Cohen (népzenész- zenegyűjtő)
19.00 Zokogó majom (HUN)
20.00 Interkarate (HUN)
22.00 Hagesher és Szalóki Ági (HUN)
24.00 Chakra Hacker (HUN)

Művelődési Ház, Marom lugas
20.00 -01.00 Kertmozi -éjszakai filmvetítés

Egy világváros megfilmesítése -New York City leleplezése

Vén Platán Vendéglő
22.00 - V8 (Rockabilly)

JÚLIUS 31. (csütörtök)

Művelődési Ház, Pilpul.net-műhely
10.00-12.00 Tánc workshop (Dékány Edit)
12.00-18.00 Színházi workshop (Andrew Hefler)

Monostorapáti Információs Központ
13.00 Műemléki barangoló

Időtartam: kb. 2 óra. Kényelmes séta festői környezetben az almádi bencés monostorromhoz.
Idősebbeknek is ajánljuk.
Túravezető: Hárshegyi József polgármester

Művelődési ház, Mancs Sátor
18.00-19.30 Yalla előadások, beszélgetések

Ápluszbéanégyzeten - kettős, dupla vagy hasadt tudatú a más kultúrában élő zsidó?
Orosz-zsidó és oroszországi jiddis irodalom - Hetényi Zsuzsa, Nink Beáta (ELTE Szlavisztika tanszék), Nádasdy Ádám (nyelvész)

Sportpálya, Sirály zenei-színpad
14.00 -16.00 Zenei workshop
Párniczky András (dzsessz zenész) és Bob Cohen (népzenész- zenegyűjtő)
20.00 Said Tichiti Trió (MOR)
22.00 Anakronic Electro Orkestra (FR)
24.00 Popivan (HUN)

Művelődési Ház, Marom lugas
20.00 -01.00 Kertmozi -éjszakai filmvetítés

Az amatőr, mint auktor -az éden felfedezése a filmekben

Vén Platán Vendéglő
18.00–tól Magyar mesezenekar (Varázsceruza című műsora),

TV-Rúzs (A 4 szőke leszbikus visszatér)
IRMA (Ír Rock)

AUGUSZTUS 1. (péntek)

Művelődési Ház, Pilpul.net-műhely
10.00-12.00 Tánc workshop (Dékány Edit)
12.00-18.00 Színházi workshop (Szász János)
20.00 Budapesti Zsidó Színház: Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul

Monostorapáti Információs Központ
13.00 "Hosszú" túra

A túra időtartama: kb. 5 óra, ezt követi a választható pincelátogatás, borkóstolás. Kitartó embereknek ajánljuk! Célpont: Fekete hegy, Eötvös kilátó. Visszafelé az Ördög sziklán keresztül haladunk, ahol rövid pihenőt tartunk. Túravezető: Takács Péter erdész

Művelődési ház, Marom Műhely
15.00 -16.30 Marom kis műhely

Izraeli Filmvetítés: Walk on water (2005, ISR) –Discussion in the Mancs tent at 16.30
16.30 -18.00 Ketuba (házasságlevél) készítés - Sári Kronish (Ketuba készítő, építész)

Művelődési ház, Mancs Sátor
Yalla előadások, beszélgetések
13.30-15.00 Israeli modern concert music- Eran El-Bar (Representative of the Educational Department of Jafi)
15.00-16.30 The Other Peace Process: "The Role of Interreligious Dialogue in Israel and the Middle East" (Ron Kronish)
16.30-18.00 Contemporary Trends in Israeli Cinema (Amy Kronish – ISR)
18.00-19.30 Vegyenek zsidóságot? De hogyan? Zsidó kultur-PR, zsidó brand-ek Magyarországon

Sportpálya, Sirály zenei-színpad
14.00 -16.00 Zenei workshop
Párniczky András (dzsessz zenész) és Bob Cohen (népzenész- zenegyűjtő)
18.00 Chinga (HUN)
20.00 Monophonic (HUN)
22.00 Specko Jendo (HUN)
24.00 Zusammen (HUN)
01. 00 Sabbo (ISR)

Művelődési Ház, Marom lugas
20.00 -01.00 Kertmozi -éjszakai filmvetítés
Viva la dance - A ciné-tánc kezdetei

Vén Platán Vendéglő
22.00 - Rutinműtét (Alternatív)

AUGUSZTUS 2. (szombat)

Művelődési Ház, Pilpul.net-műhely
10.00-12.00 Tánc workshop (Dékány Edit)
12.00-18.00 Színházi workshop (Szász János)

Művelődési ház – kis terem
11.00-18.00- Véradás

Aki vért ad, annak aznapi Sétálójegy, uzsonna, üdítő/sör és csoki jár!
Magyar vöröskereszt Veszprém megyei Szervezete (8200 Veszprém, Szigethy u. 10. Tel./Fax: +36/88 564-260)
Országos vérellátó Szolgálat veszprémi Regionális vérellátó Központ (8200 Veszprém, Mártírok u. 5. Tel./Fax: +36/88 556-771)

Monostorapáti Információs Központ
13.00 Műemléki barangoló

Időtartam: kb. 2 óra. Kényelmes séta festői környezetben az almádi bencés monostorromhoz. Idősebbeknek is ajánljuk. Túravezető: Hárshegyi József polgármester

Művelődési ház, Mancs Sátor
Yalla előadások, beszélgetések
13.30-15.00 A Modern szefárd és Marokkói zene a Közel-Keleten - Said Tichiti (zenész - Chalaban)
15.00-16.30 Israel-Diaspora Relations and Issues of Jewish Identity - Ron Kronish (ISR)
16.30-18.00 Gender Issues in Israeli Cinema - Amy Kronish (ISR)
18.00-19.30 Univerzális moralitás vs. vallási önrendelkezés - Schiffer András (jogász, Védegylet), Sturovics Andi (Pilpul.net, Maszorti Magyarország), Penz Levente (Fauna), Csillag Gábor (antropológus)

Művelődési ház, Marom Műhely
15.00 -16.30 Marom kis műhely
Izraeli Filmvetítés: Walk on water (2005, ISR) –Discussion in the Mancs tent at 16.30
16.30 -18.00 Ketuba (házasságlevél) készítés - Sári Kronish (Ketuba készítő, építész)

Sportpálya, Sirály zenei-színpad
14.00 -16.00 Zenei workshop
Párniczky András (dzsessz zenész) és Bob Cohen (népzenész- zenegyűjtő)
19.00 Santa Diver (HUN)
21.00 Zuboly (HUN)
23.00 Laroz Sounds System (ISR)

Művelődési Ház, Marom lugas
20.00 -01.00 Kertmozi -éjszakai filmvetítés
Maya Deren mágikus világa

Vén Platán Vendéglő
22.00 - Under the bridge (blues), és Shabby Blues Band (blues)

AUGUSZTUS 3. (vasárnap)

Katolikus templom
15.00 Dévai Nagy Kamilla koncert

Liszt-díjas előadóművész. Csodálatos hangja, fennkölt előadóstílusa, verses dalai révén több évtizede ismert előadóművész, s nagy tisztelet¬nek örvend határokon belül és a nagyvilág magyarjai között...

16.00 Völgymise - a Monostorapáti Vegyeskórus közreműködésével

Vén Platán Vendéglő
21.00 - Záróbuli ahogy jön!

Monostorapáti
máskor is visszavár!

Legközelebbi rendezvény:
Falunap: 2008. augusztus 23.
(Fellép többek között: Für Anikó, Tapolcai Musical Színpad és még sokan mások)