 Turizmus |
|
Ajánlataink
|
|
Várayné
Goróczi Éva
|
Árvácskák
Egyszer régen, karácsony után egy kisfiú lelkesen sorolta kapott
ajándékait. A végén megjegyezte: a villanyvasutam olyan szép, elhozom,
hogy Éva néni is gyönyörködjön benne. Így vagyok a babáimmal most
én is. Elhoztam, hogy kedves mosolyuk másokat is megmosolyogtasson.
Köszönöm a könyvtárnak, hogy bemutathatom a gyűjteményem.
Várayné Goróczi Éva nyugdíjas óvónő vagyok Balatonfüredről. Óvónőségem majdnem
negyven éve alatt sokszor meséltem el a Hétszínvilágot, és a kiállításra készülve
eszembe jutott a mese főszereplője, Annuska. Ő az ötödik szirom letépésével
azt kívánta, hogy a világ összes játéka az övé legyen. Csak amikor a játékok
már a házuk tetejére szorították fel, döbbent rá kívánságának nagyságára. Valami
hasonlót éltem át, amikor a dobozokból, fiókok aljáról, szekrényekből kezdtem
babáimat kipakolni. De miért is van szükségünk babákra?
A baba a játékszerkincs legjelentősebb csoportja, a lányok legkedvesebb és
legfontosabb játéka. Olyan élettelen tárgy, mely kicsiben egy emberi lényt
ábrázol. A baba a játék során életre kel, így a babázás, a babával való játék
a kislányok fantázia - gondolat - érzésvilágát alakító, formáló játék, mely
meghatározó a felnőtté válás folyamatában, a családi és a közösségi életre
való felkészítésben. A nevelés olyan eszköze, melyre elengedhetetlen szükség
van a gyermeki lélek fejlődésében. Betöltheti a gyermek számára a barát, a
lelki társ szerepét, akivel minden titkát megoszthatja. De mint minden tárgy,
ami a gyerekek keze ügyébe kerül, veszélyben forog. Könnyen rongálódnak a babák
is, a nagy szeretet megárt nekik. A baba minden részletének megvan a maga bonyolult
története: az anyagnak, a szemnek, a hajnak, az összeillesztésnek, a készítő
jegyének.
A baba készülhetett fából, filcből és szövetből, papírmaséből, viaszból, mázas
és máztalan porcelánból, elefántcsontból stb.
Sokszor tanítottam B. Radó Lili egyik versét, a Zsófika babáit. Azért jutott
eszembe ez a vers, mert az általam elhozott babák - bár van köztük majdnem
Pannikához hasonló állapotban lévő - nem voltak olyan szerencsések, mint a
versbéli Zsófika babái. Azért tudtam megvásárolni a bolhapiacokon, mert "kismamáik"
nem ragaszkodtak hozzájuk annyira, nem őrizték őket, nem kísérik tovább a gyerekkor
határától. Azért kapta ez a kiállítás az "Árvácska" elnevezést, mert magamban
így nevezem őket.
Ha a látogatókban egy mosoly erejéig felidéződik a saját babájuk, emlékeik
és titkaik őrzője, már érdemes volt létrehozni. Azt szeretném, hogy a "tinik"
ne elhagyják, hanem csak lehagyják egy dobozban a padláson vagy a garázsban
a babáikat, hogy majd húsz év múlva bennük is mosollyá tudjon válni az újratalálkozás.
Mert a baba mindig a kislányok legfontosabb játékszere marad.
